Kunhalmi: A 29 éves MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalom bizalmát

Tbg
politika
2018 október 07., 13:07

Az MSZP elnöke szerint a mostani jobboldali, sőt szavai szerint már-már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani.

Tóth Bertalan vasárnap, Budapesten az ellenzéki párt választmányi ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ezen a napon 29 éves MSZP-t megünnepelve megerősítették a nyári tisztújításon megkezdett út folytatását.

A választmányi ülésről feltöltött mobilos fotó a párt Facebook-oldalán
photo_camera A választmányi ülésről feltöltött mobilos fotó a párt Facebook-oldalán Fotó: MSZP/Fb

A pártelnök, aki a parlamenti frakció vezetője is, közölte, egy baloldali párt számára elfogadhatatlan a Fidesz által képviselt társadalompolitika. Az MSZP nem akarja, hogy "luxusrepülők bőrfoteljeiből szemléljék Magyarország valós életét" - fogalmazott.
Tóth Bertalan emlékeztetett, a Fidesz azt ígérte, hogy rendbe teszi az egészségügyet, ehhez képest a szaktárca beavatkozása miatt meghalt egy kirúgott szívsebész műtétre váró betege. Szerinte a Fidesznek nem számít a betegek sorsa, csak az, hogy saját akaratát hajtsa végre.

Ha van felelősségérzet Kásler Miklósban, az emberi erőforrások miniszterében, akkor lemond, mondta.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata. Szerinte az MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalmi bizalmat, ehhez változnia kell.

Tóth Bertalan kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a választmány délután dönt az európai parlamenti és az önkormányzati választáson a jelöltállítás alapelveiről. Azt kérik, hogy a helyi szervezetek december 14-ig tegyék meg javaslataikat a jelölésre. (MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.