Egy tiszaalpári férfi azt mondta, az erdő az övé, és felfogadott három embert, hogy kivágják neki

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Egy tiszaalpári asszony múlt hét csütörtökön feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki az erdejéből körülbelül 100 köbméter akácfát tulajdonított el megközelítőleg két és félmillió forint értékben.

A tett helyszíne  Forrás: Police.hu

Két nappal később, azaz szombaton a helyi körzeti megbízott a járőrökkel és a polgárőrség egy tagjával a bűncselekmény helyszínén – fakivágás közben – elfogott három férfit. A tetten ért férfiak elmondták, hogy őket egy tiszaalpári lakos bízta meg a fakitermeléssel, illetve az erdő ritkításával.

A bűncselekmény eszköze  Forrás: Police.hu

Az egyenruhások átkutatták a területet, és rövid időn belül meg is találták a fák között bujkáló 52 éves férfit,

aki társainak azt állította, hogy az erdő az övé.

Az áldozatok  Forrás: Police.hu

A férfit a nyomozók őrizetbe vétele mellett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. (Police.hu)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.