Megölte a feleségét egy férfi Szentpéterszegen, rá kellett hívni a Terrorelhárítást

bűnügy
2018 október 08., 15:27
comments 70

Megkéselte feleségét egy szentpéterszegi férfi hétfőn saját házukban, az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a rendőrségre 13 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy szentpéterszegi férfi késsel megszúrta a feleségét. A rendőrök a teraszon találták meg a nő holttestét, míg a feltételezett elkövető a kertben egy késsel fenyegetőzött.

photo_camera Forrás: Police.hu

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 15 óra 35 perckor a helyszínen elfogta a férfit, aki ellen a megyei rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az MTI úgy tudja, hogy az áldozat 55 éves volt, a férfi pedig 56 éves. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.