Rendőröket küldenek az inflációra Törökországban

Miközben Erdogan elnök Budapesten türbét avat, otthon az infláció ellen küzd - a rendőrség segítsével. A Bloomberg közölt cikket azokról a török rendőrökről, akiknek az a feladata, hogy ha már értelmes gazdasági intézkedéssel nem megy, akkor helyszíni bírságokkal szabjanak gátat a folyamatos áremelkedéseknek.

Az összeomló török líra 2018-ban eddig 38 százalékot vesztett értékéből, és szeptemberben már 25 százalékos volt az infláció, aminek következményeként a fogyasztói javak ára kétszer ilyen ütemben emelkedett.

A török vezetés mindenféle kreatív, de valójában teljesen hatástalan intézkedésekkel igyekszik gátat szabni az áremelkedéseknek. Arra kényszerítik a bankokat, hogy a piaci alatti kamat alatt adjanak lakáshiteleket. Megtiltották, hogy valaki külföldi valtutával vegyen vagy béreljen ingatlant. Hatóságilag határozták meg a kenyér árát. Most pedig rendőröket küldenek a boltokba, hogy ellenőrizzék, megfelelőek az árak.

A rendőrök ellenőrzik, hogy ugyanannyit kell fizetni a kasszánál, mint amennyi a polcokra ki van írva, és hogy a boltosok csalnak-e a mérleggel. Arra is figyelnek, hogy a kereskedők ne halmozzanak fel túl nagy készleteket a későbbi magasabb árakra várva.

A Bloomberg cikkében megszólaló valamemnyi, a kormánytól független szakértő és vásárló szerint teljesen értelmetlenek ezek az intézkedések. Ahogy egyikük fogalmazott, „az infláció ellen nem bűnüldöző szerveknek kell harcolniuk”.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.