Lecserélték az irtócéget, a két hónapos átmenet alatt elszaporodtak a patkányok Budapesten

Budapest
2018 október 11., 06:37
comments 170

Elszaporodtak a patkányok a nyár folyamán Budapesten, a legsúlyosabb egyedszám növekedést a VI. és VII. kerületben tapasztalták, írja a Napi.hu. A lap riportjában az okot is megfejti: 

47 év után lecserélte az irtással megbízott céget a főváros, a két hónapos átmeneti időszakban elmaradtak, vagy nem olyan intenzitással folytak a megelőző intézkedések mint korábban.

A Bábolnabiót váltó RNBH konzorcium vezetője, Reisinger Mátyás a lapnak elmondta, hogy "a Bábolnabió szerződésének lejárta és az ő új megbízásuk megkötése között lényegében nem irtotta senki a patkányokat."

"Elsősorban a csatornahálózatban nagy számban alakultak ki gócok," 

tette hozzá. Az irtást már megkezdték, 

"az elmúlt hetekben Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának szakmai útmutatása mellett kezdtük meg a populáció visszaszorítását, melynek részeként a csatornakezelési technológiát a korábbiaktól eltérő módon végezzük. Az eredményes munkához biztosan több hónap szükséges." 

Hogy mennyi patkány él budapesti lakcímkártyával, nehéz megbecsülni. Reisinger szerint a fertőzött objektumok számának nyilvántartása adhat támpontot:

Ez az arány jelenleg a legfertőzöttebb belvárosi területeken 1 százalék körüli, 

a cél ennek az ötvenedrésze, 2 ezrelék. Az 1 százalékos fertőzöttség nagyságát a cégvezető azzal érzékeltette, hogy havonta jelenleg több mint ezer bejelentés érkezik hozzájuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.