Nemcsak az újszülött unokáját vitte haza a kórházból

Egészségügy
2018 október 11., 05:39
comments 81

Újszülött unokájáért ment, de nemcsak a csecsemővel, hanem egy mobillal is távozott a kaposvári kórházból az a 44 éves tapsonyi férfi, akivel szemben a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat. A Somogy Megyei Főügyészség beszámolója szerint a vádlott még 2018 májusában segített hazavinni unokáját, mialatt a váróteremben várakozott, észrevette, hogy az egyik korábbi látogató az egyik tolószékben felejtette mobilját. Ha már észrevette, el is rakta.

Majd lányával, unokájával és rokonaival a távolsági buszpályaudvarra indult, de útközben eszébe jutott: ha használni kezdi a mobilt, akkor a rendőrök bemérik. A 44 éves férfi ijedtében eldobálta a lopott dolgokat. Bár nem mérték be, még aznap elfogták a rendőrök. Mivel az ellopott telefon meglett, és a férfi beismerte tettét, korábban pedig nem követett el bűncselekményt, tárgyalás nélkül próbára bocsátották.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.