Juncker szerint Orbán Viktornak nincs helye az Európai Néppártban

POLITIKA
2018 október 12., 12:03
comments 120

Az Európai Bizottság elnöke a pénteki Le Monde-ban beszélt a miniszterelnökről, az interjúban hangsúlyozta, ahogy már korábban is elmondta, úgy véli, Orbán Viktornak nincs helye az EPP-ben - írja a hvg.hu.

„Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban. Ezt megmondtam az (EPP) salzburgi csúcstalálkozóján (szeptember 20-án). Még ha tisztelem is az embert, sok összeférhetetlenséget látok aközött, amit mond és azon kereszténydemokrata értékek között, amelyeken az EPP alapul.

Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját”

- mondta Juncker.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.