Szabadlábra helyezték a törökök a kémkedéssel vádolt amerikai lelkipásztort

Elengedték a török hatóságok a két éve kémkedés miatt letartóztatott amerikai lelkipásztort, Andrew Brunson-t, írja a BBC. A lelkész ügye kihatott az amerikai-török kapcsolatokra, júliusban Donald Trump szankciókkal fenyegette Ankarát, ha továbbra is rácsok mögött tartják a férfit. Brunsont ekkor házi őrizetbe helyezték. 

Pénteken az ügyben ítélkező ízmiri bíróság bár 3 év 1 hónap 15 nap börtönnel sújtotta a lelkészt, a török jog szerint mégsem kell leülnie a kiszabott időt, mert már közel két éve tartják fogva. Ezzel egy időben a bíróság feloldotta Brunson utazási tilalmát is, így elhagyhatja az országot.  

Brunson tiszteletest átkísérik házi őrizetbeFotó: STRINGER/AFP

Andrew Brunson ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az 50 éves észak-karolinai lelkipásztort 2016 nyarán, a török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol egy kicsiny protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolta meg, hogy a puccs hátterében sejtett, önkéntes száműzetésben Amerikában élő Fethullah Gülen mozgalmának a tagja, segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), és kémtevékenységet folytatott az Egyesült Államok javára. Ezt Brunson mindvégig tagadta.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.