Ünnep: maga Németh Szilárd köszöntötte a pontonhíd ötvenezredik használóját

POLITIKA
2018 október 12., 17:11
comments 182

Augusztus utolsó napján telepített pontonhidat a Honvédség a Sajó Muhi és Köröm közti szakaszára. Az eltelt idő alatt ötvenezer jármű ment át rajta, magát az ötvenezrediket átkelőt 

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte pénteken.

link Forrás

Az államtitkár maga is meghatódott, elmondta, hogy 

"ha nem lenne a pontonhíd, akkor a komppal kellene menni, vagy pedig napi kétszer 40 kilométert kellene körbe utazni."

A kesznyéteni híd felújítása idejére telepített pontont szerinte azért 

"tudjuk megtenni, mert a Magyar Honvédség rendelkezik egy olyan képességgel, amely a folyókon való átkelést segíti.” 

Az ideiglenes hídnál 24-en teljesítenek szolgálatot! A műszaki katonák mellett, búvárok, és egészségügyi személyzet is állomásozik a ponton mellett. A Honvédelem.hu szerint az elmúlt egy hónapban 21 ezer 500 munkaórát dolgoztak ott a katonák. A beszámoló szerint az ötvenezredik átkelőt, Nagyné Fekete Katalint

az államtitkár mellett a Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, és a környező települések polgármesterei köszöntötték. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.