Családokat hurcolt el az ISIS egy szíriai menekülttáborból

külföld
2018 október 14., 03:03
comments 11
Az amerikaiakkal szövetséges Szíriai Demokratikus Erők két harcosa Deir Ezzor tartományban, 2018. szeptember 13-án. Itt kezdődött offenzíva az ISIS kiszorítására Hadzsin városából.
photo_camera Az amerikaiakkal szövetséges Szíriai Demokratikus Erők két harcosa Deir Ezzor tartományban, 2018. szeptember 13-án. Itt kezdődött offenzíva az ISIS kiszorítására Hadzsin városából. Fotó: DELIL SOULEIMAN/AFP

130 családot hurcolt el Hadzsin városának közelében, a bahrai menekülttáborból az ISIS, jelentette az al-Hadat televízió a Hadzsint ostromló, az amerikaiakkal szövetséges Szíriai Demokratikus Erők (SDF) egyik szóvivőjére, Subán al-Habúrira hivatkozva.

Al-Habúri szerint csapataiknak sikerült visszaverniük az ISIS támadását a menekülttábornál, megvédve a többi menekültet.

A Firat kurd hírügynökség úgy tudja, hogy az ISIS egy homokvihar leple alatt támadta meg meglepetésszerűen a tábort. Az SDF közlése szerint a harcokban húsz terrorista vesztette életét. Saját veszteségeikről és a civil áldozatok számáról nem adtak jelentést.

Hadzsin térségében most komoly harcok folynak, az amerikai vezetésű koalíció csak szombaton 14 légicsapást mért az ISIS állásaira. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.