CNN: A szaúdiak hamarosan beismerik, hogy a kihallgatásába halt bele az eltűnt újságíró

külföld
2018 október 15., 21:45
comments 141

Szaúd-Arábia Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásának beismerésére készül - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió hétfő délután.

A televízió saját, meg nem nevezett saját forrásaira hivatkozva közölte: Rijád várhatóan azzal a magyarázattal áll elő, hogy Hasogdzsit kihallgatták Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán,

és az újságíró a rosszul sikerült kihallgatás közben, és kihallgatói szándéka ellenére halt meg.

Dzsamál Hasogdzsi október 2-án tűnt el az isztambuli konzulátuson. A szaúdiak korábban azt állították, hogy az újságíró lehagyta a konzulátust, és nem tudnak róla, hová tűnt. Donald Trump elnök hétfőn reggel telefonon beszélt az ügyről Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi királlyal, aki cáfolta, hogy tudomása lenne az újságíró sorsáról. Ezt követően - hétfő délelőtt - Mike Pompeo külügyminiszter Donald Trump felkérésére Rijádba indult, hogy tanácskozzon a szaúdi uralkodóval.

Dzsamál Hasogdzsi (sötét zakóban) belép a szaúdi konzulátus épületébe. Ez az utolsó felvétel az eltűnt újságíróról.
photo_camera Dzsamál Hasogdzsi (sötét zakóban) belép a szaúdi konzulátus épületébe. Ez az utolsó felvétel az eltűnt újságíróról. Fotó: CCTV/Hurriyet via AP

Eközben hétfőn napközben török nyomozók és ügyészek mentek be a konzulátusra, a CNN forrásai szerint szaúdi engedéllyel. A törökök már korábban is gyanították, hogy a szaúdiaknak közük lehet az újságíró halálához. A televízió szerint a törököknek bizonyítékai vannak róla, hogy Hasogdzsi a konzulátuson halt meg.

A CNN szerint a közlemény - amelyet még mindig nem véglegesítettek, emiatt a szövege még változhat - azt is tartalmazhatja, hogy a kihallgatás felsőbb engedély nélkül zajlott, így a felelősöket felelősségre fogják vonni. (CNN, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.