Trump kételkedett egy demokrata szenátor indián származásában, erre az csinált egy DNS-tesztet, és az orra alá dörgölte

2018 október 15., hétfő 18:19
251

Donald Trump lassan hobbit űz abból, hogy megkérdőjelezi a politikai ellenfelei származását. Ezt tette akkor, amikor követelte Barack Obamától, hogy mutassa be a születési anyakönyvi kivonatát, ezzel bizonyítva amerikai származását. Most pedig egy massachusetts-i demokrata szentátorról mondta azt,

nem hiszi el, hogy indián származású.

Sőt ennél is tovább ment, azt mondta, hogy ha a szenátor, Elizabeth Warren, kiáll ellene egy vitára, és kérkedni kezd az indián származásával, akkor ő vinni fog egy hordozható DNS-teszt készletet. És hajlandó fizetni egymillió dollárt, ha kiderül, hogy a nő tényleg indián származású.

Elizabeth Warren Fotó: Win McNamee/Getty Images/AFP

Most Warren közölte, hogy Trump készítheti a csekkfüzetét, ő ugyanis egy szakemberrel elkészíttetett egy DNS-tesztet, amely megállapította, hogy egyértelműen indián származású, 6-10 generációra visszamenőleg. A demokrata politikus közzé is tette a honlapján a teljes genetikai profilját, és emlékeztette Trumpot a fogadására.

Hogy mit szólt hozzá Trump? Semmit.

Az egyik munkatársa azt nyilatkozta, nem foglalkozott az eredménnyel és nem is érdekli, és amikor Trumpnak is nekiszegezték a kérdést, mit szól az eredményhez, annyit felelt, “kit érdekel?”

Persze, ez politika, Warren szándéka sem az lehetett, hogy meggyőzze Trumpot, hanem ezzel is erősíteni akarta a pozícióját, és már a következő elnökválasztáson való induláson gondolkodhat. (Quartz)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt