Kovács szerint furcsa felvetés, hogy a kormánynak egyeztetni kellett volna a szakszervezetekkel a közszféra leépítése miatt

POLITIKA
2018 október 17., 19:42
comments 183

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón közölte: a központi kormányzatban 18 százalékos elbocsátást terveznek, ami nagyjából 2500 ember kirúgását jelenti. Az intézkedésről a HírTV Magyarország élőben című műsorában is szóba került, arra a kérdésre, hogy egyeztettek-e előzetes a szakszervezetekkel a leépítésről, Kovács Zoltán úgy reagált, hogy

"furcsa ez a felvetés, mert az elmúlt nyolc évben következetesen képviseljük azt az álláspontot, hogy a lehető legkisebb bürokráciával kívánjuk működtetni az államot."

Erről pedig a benne dolgozóknak tudnia kellett, tette hozzá a kormányszóvivő. 

link Forrás

Hogy mennyire következetes a kormány az áramvonalasításban, jól mutatja, hogy

  • 2010-ben 42 államtitkárral kezdték meg a munkát,
  • 2014-ben már 53-mal,
  • 2018-ban pedig 60-nal.

Kovács később amúgy azt állította, hogy a döntésekről mindig tájékoztatták az érdekvédelmi képviseleteket. De mindenkit megnyugtatott:

a mai munkaerő piaci helyzetben ennek a két és félezer embernek, (..) gyakorlatilag munkaerőhiány van, az elhelyezkedés senkinek sem lesz nehézség.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.