Mészáros Lőrinc bekebelezi saját magát

POLITIKA
2018 október 18., 10:03
comments 84

Fúzió előkészítéséről döntött Mészáros Lőrinc két tőzsdei óriásának, az Opus Global Nyrt.-nek és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-nek az igazgatósága - közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

photo_camera Grafika: Botos Tamás / 444

Mint a közleményben írták, közös ütemterv készül a fúzió menetrendjéről, amelyet a társaságok december 3-ra tervezett rendkívüli közgyűlése hagyhat jóvá. A részvényesek háromnegyedének támogatásával alakuló óriásvállalat a tőzsde negyedik legnagyobb társaságává válhat. Előzetes becslések szerint a vállalat kapitalizációja aktuális árfolyamon számolva elérheti 350-400 milliárd forintot, miközben IFRS szerinti konszolidált saját tőkéje meghaladja a 320 milliárd, 2019 évre tervezett EBITDA-ja pedig a 30 milliárd forintot. A társaságok egyesülésének tervezett zárása 2019. március 31. 

A folyamatok előkészítéséhez a társaságok nemzetközi háttérrel rendelkező szakértőket és tanácsadókat kérnek fel.

Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója egy csütörtök délelőtti konferencián beszélt a kérdésről, és elmondta, hogy a fúzió bonyolult jogügylet, melyben kiemelt gondossággal, a befektetők és a részvényesek számára is a lehető legátláthatóbb módon kívánnak eljárni. Az elnök-vezérigazgató elmondta, a folyamat részeként lehet majd meghatározni az egyesülés pontos menetét, a jogutód társaság által kibocsátott részvények értékét, darabszámát és cserearányát, melyhez értékegyeztetés szükséges. 

A tőzsdekonferencián elhangzott, hogy a társaságok fúziójának előfeltétele, az Opus Global Nyrt.-nél idén februárban bejelentett tőkeemelés megvalósítása. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a folyamat november 30-ig lezárul, melynek eredményeként az Opus saját tőkéje - az előzetes szakértői jelentés értelmében - a 250 milliárd forintot is meghaladhatja majd, a társaság jövő évi EBITDA-ja pedig 20-25 milliárd forint lehet. 

Jászai Gellért arról is beszélt, hogy a 2019 évi eredmény után a társaság a tervek szerint osztalékot fizethet majd részvényeseinek.

Az Opus Global Nyrt. 2017-ben 46,4 milliárd forint működési bevétel mellett majdnem 6 milliárd forint adózott eredményt ért el. Ebben a részványtársaságban tömörül a Mészáros Lőrinc-portfólió egy jelentős része, többek között a médiatevékenység, az energia- és nehézipar, az agrár- és feldolgozóipar, az építőipar, valamint az ingatlankezelés tartozik a tevékenységi körébe. 

Épp tegnap derült ki, hogy egy év alatt 99 céget szerzett Mészáros Lőrinc

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.