Churchill nevezetes - és iszonyat ostoba - mondása a statisztikáról alighanem mindenkinek ismerős, mi azonban töretlenül hiszünk abban, hogy a számok képesek egy olyan dimenzióját is megmutatni ennek a játéknak, amit a szem vagy egyáltalán nem, vagy komoly torzítással lát csupán a pályán. Ennek megfelelően gyakorta megkapjuk a kritikát, hogy "tesiből felmentett", "kígyóvállú", "tyúkmellű" bloggerként gyakorlati tudás helyett száraz és semmitmondó adatokkal zsúfoljuk tele posztjainkat, ahelyett, hogy kimondanánk a frankót, és belátnánk:

mindig az a csapat nyer, amelyik jobban akarja.

Ez természetesen öblös nagy baromság, így most megmutatjuk, milyenek lennének a posztjaink, ha tényleg teledobálnánk őket adatokkal. Fogyasszátok egészséggel!

Chelsea-Manchester United, szombat, 13:30

Kezdjük a legfontosabbal: ha van PL-klub a mezőnyben, amelyik ellen a United már akkor sem mehetett biztosra, amikor még rettegett türannosza volt ennek a ligának, az éppen a Chelsea. A londoni Kékeknek ellen a Man Utd több meccset vesztett (18) és több gólt kapott (68), mint bármely másik ellenféllel szemben a PL-érában. A Chelsea-nek öttel (!!!) több sikere van a United ellen 1992 óta, mint akárki másnak, aki azóta megfordult az angol bajnokság első vonalában.

A manchesteriek Chelsea-fóbiája különösen a Stamford Bridge-en sokkoló: itt vesztették a legtöbb PL-meccset az elmúlt 26 évben (az előző 5 nekifutásból például 4-szer hagyták el vesztesen a pályát), miközben Ferguson visszavonulása óta egyszer sem verték meg a Kékeket saját pályájukon. Üljön le mindenki, mielőtt elolvassa, mert nehezen befogadható adat következik – a United legutóbbi tizenhat (!!!) próbálkozásából mindössze egyszer győzött a Stamford Bridge-en.

Ehhez vegyük hozzá a csapatok jelenlegi formáit, és meg is kapjuk, mi a papírforma. A Chelsea 2014 ősze óta nem kezdte ennyire jól a szezont (akkor bajnokok lettek végül, mit ad Isten, éppen egy bizonyos José Mourinhóval a kispadon), a tavalyi önmagukat pedig hét egész ponttal verik jelenleg. A United ennek épp a fordítottja, most hét ponttal rosszabbul állnak, mint egy évvel ezelőtt, miközben az edzőjük alatt ezerrel inog a kispad. Ja, és még valami: José eddig az összes meccsét elveszítette a Bridge-en United edzőként, ráadásul még gólt sem volt képes szerezni a csapata.

Az, hogy a Chelsea milyen elképesztő módon átalakult tavaly óta, valószínűleg senkinek nem kell ecsetelni. Dupla annyi gólt szereztek (7 vs. 14), sokkal több ún. „nagy helyzetük” van a meccseken (4 vs. 21), jobb a lövési hatékonyságuk (7% vs 11%), és az xG-jük (7.2 vs. 11.7), miközben a védelmük a legfontosabb számokban nagyjából állandóságot mutat a tavalyi évvel (egyelőre kevesebb a kapott góljuk, de az ezt megalapozó adatok nem mutatnak különösebb eltérést, ez vélhetően hozzá fog majd simulni a trendhez). Sarri elsősorban támadásban emelt szintet a csapaton, a Napnál is világosabb.

Mindez azért lényeges aspektus, mert a United pedig éppen védekezésben esett vissza az előző évhez képest, de nagyon durván. A lövéseik száma nagyjából konstans (108 vs. 97), „nagy helyzetből” idén még többet is gyártottak a támadók (8 vs. 17), a lövési hatékonyságuk magasabb (9% vs. 12.5%), rúgott góljuk kottára annyi van, mint tavaly (12), az xG pedig nagyjából tökéletesen illeszkedik ehhez (10.4 vs. 11.4) – egyszóval a támadással nincs gond, vagy legalábbis semmivel nem több, mint egy évvel korábban. Védekezésben viszont kapitális az összeomlás.

Lövésből ugyan kevesebb érkezett De Gea kapujára (82 vs. 72), de a kapott gólok száma több mint háromszorosára nőtt (4 vs. 13), ami egyrészt a kapusteljesítmény extrájának eltűnésével, másrészt azzal magyarázható, hogy az ellenfelek magasabb minőségű helyzeteket alakítanak ki a United ellen, mint tavaly (kapott xG: 7.1 vs. 9.7).

És mielőtt még valaki azzal jönne, hogy a sorsolás is képes befolyásolni ezeket az összehasonlításokat (lenne némi igazsága), szögezzük le gyorsan: a United a tavalyi évben négy ponttal többet szedett össze a már idén is lejátszott meccsekből, mint ebben az évben. Ennél nagyobb visszaesést (6 pont) egyedül a totális szétesésben lévő Newcastle tud felmutatni a mezőnyből – miközben hasonló kritériumok alapján a Chelsea +7 pontnál jár idén.

A két csapat ellentétes irányú pályája két kulcsember formájának változásával is tökéletesen leírható. A Chelsea-nél Eden Hazard brutális formában van, sokkal több a labdaérintése a meccseken tavalyhoz képest, majdnem kilenc érintést átlagol 90 percre vetítve az ellenfél tizenhatosán belül(!), másfélszer annyi passza van – amiből átlagosan csaknem 40-et a támadóharmadban oszt ki -, 30,4%-os hatékonysággal váltja gólra a lövéseit (tavaly 17%-kal dolgozott), és jelenleg meccsenként 1,56-os (!!!) gól + assziszt átlagot fut.

Utóbbi egészen konkrétan azt jelenti, hogy az idei bajnoki szezonban Hazard 58 percenként(!) részt vállal egy gólból – ez karrierje messze legjobb mutatója a PL-ben, megelőzve a debütáló szezonjában villantott 132 perces mutatót. Helyzetkihasználásban szintén durván felülteljesít, korábban a Chelsea bajnoki éveiben is „csak” nagyjából 20%-os mutatóra futotta tőle.

De Gea ehhez képest a tavalyi extra után idén visszaesni látszik: a világbajnokságon 7 lövésből beszedett 6 gól után most a PL-ben is „csak” az átlagot hozza: az xG modell alapján 12.97 gólt kellett volna kapnia, és a valóságban be is szedett 13-at. Ez -0,03-as mutató, ami a mezőny 12. helyére jó, a brightoni Mat Ryan és a Newcastle-ben védő Martin Dúbravka közé ékelődve. Összehasonlításképp: tavaly De Gea +13.66-tal zárta a szezont, és messze magasan vezette a ligarangsort a kapusok között.

Van, aki ebből ki tudja silabizálni azt, hogy nem a Chelsea nyer? Mi biztosan nem, 2-0.

Huddersfield Town-Liverpool, szombat 18:30

A Huddersfield hat hónapja (önjelölt hobbistatisztikusok kedvéért: 189 napja) nem nyert meccset, így most nem kis irónia lakozik abban, hogy azzal a Liverpoollal kell összecsapniuk, amelyet 59 éve győztek le utoljára. Hogy még tovább csavarjuk: amikor a Huddersfield legutóbb jobbnak bizonyult a 'Poolnál, akkor Bill Shankly még az ő edzéseiket irányította. Azóta 12 meccset játszottak egymással a felek, a tavalyi kettőt például egyaránt 3-0-ra nyerték a Vörösök, Roberto Firmino pedig mindkét mérkőzésen gólt szerzett (fantasy-sek számára megfontolandó információ).

David Wagnerék zsinórban hat meccse gólképtelenek a bajnokságban hazai pályán, sőt, az elmúlt tíz otthoni meccsükön összesen egy gólt bírtak összeszerencsétlenkedni. Ha azt is elmondom, hogy az idei évadban mindössze négy bajnoki góljuk van, amelyből hármat rögzített helyzetből - két Billing-bedobás, plusz egy szöglet - szereztek, és a gólszerzőik között három védő is található, akkor mindenki számára gyorsan egyértelművé válik: ők a mezőny egyik legkevésbé potens csapata jelenleg.

A Liverpoolnál ezzel szemben majdnem minden rózsás. Klopp október 17-én ünnepelte harmadik évfordulóját a kispaddal, a csapat zsinórban hét győzelemmel kezdte a bajnokságot, egyedül talán amiatt lehet picit aggódni, hogy Mo Szalah éppen a leghosszabb gólcsendjét tartja, mióta a klub játékosa (négy meccs). Akárhogy is, a 'Pool toronymagas esélyese a meccsnek, és azzal együtt simán nyer majd, hogy a kulcsemberek közül Mané (kézműtét), van Dijk (borda), Keita (combhajlító), és Szalah (izom) is nyűglődik kisebb sérülésekkel Milner (combhajlító), és a régóta hiányzó Lallana, valamint Oxlade mellett. 0-2.

Wolves-Watford, szombat, 16:00

A két csapat 34 éve nem játszott egymással az első osztályban – amikor legutóbb találkoztak, a Darazsak menedzsere még Graham Taylor volt, a felek pedig kiegyeztek egy békés 0-0-ban a Vicarage Roadon. Hasonló forgatókönyv most sem lenne valószínűtlen, azzal együtt sem, hogy az eddig eltelt nyolc meccs alapján a bajnokság talán leginkább hipszter-kedvenc csapatairól van szó.

Tizenöt darab összegereblyézett ponttal a Wolverhampton a legsikeresebb újonc a 2008/2009-es – Halmosi-féle – Hull City óta (ők nyolc meccs alatt 17-et szedtek össze Jimmy Bullard vezetésével és Phil Brown irányításával anno). A műfaj legjobbja egyébként a’94/95-ös Nottingham Forest (20 pont), és Nuno mostani bandáját a már említetteken kívül csak a jelentősen feltőkésített, ’92/93-as Blackburn Rovers (17 pont), illetve a 2005/2006-os Wigan (16 pont) előzi meg az örökranglistán.

A Wolves egyébként az állandóság mintaszobra az idei évadban: ők az első csapat a liga történetében, amelyik betűről betűre mindig ugyanazt a kezdőcsapatot rakta fel a nyitó nyolc fordulóban. Eddig összesen 17 játékost használtak a pályán, ami szintén a legkevesebb a mezőnyben. Ez a kiszámíthatóság fog aranyat érni most is, amikor kőkemény 1-0-ra verik az utóbbi időben kissé lépést tévesztő Gracia-csapatot.

West Ham United-Tottenham Hotspur, szombat, 16:00

Nehéz lenne előrelépésről beszélni a Kalapácsosoknál, hiszen egy éve szinte kottára pontosan úgy állt a csapat, mint most: 8 meccs, 8 pont, 15. hely, 8-14-es gólkülönbség. Idén eddig pontból és kapott gólból is eggyel kevesebb van a kontón, a tabellán viszont pont ugyanúgy a kiesőhelyek fölött arasznyival helyezkedik el a klub, mint Slaven Bilic rosszemlékű uralkodásának végnapjain. Utóbbi nem sok jót ígér Manuel Pellegrininek, igaz, a chilei mester az utóbbi néhány meccsen már mintha mutatott volna életjeleket a csapatával (3 meccs, 2 győzelem, 1 döntetlen). A Spurs ellen viszont ennél még úgy is több kellhet majd, hogy tudjuk, az idei Tottenham egyelőre nem versenyezhet a korábbi évek csapataival.

Mauricio Pochettino csapata ugyan mindössze két ponttal van lemaradva a listavezető Man City mögött a tabellán, de finoman szólva is látványosan akadozik a játéka az idei szezonban. Már persze, ha valaki a szemének hisz, és nem a tabellának, amely azt mutatja, hogy a tavalyi Spurs egy ponttal rosszabb volt az ideinél, és pontosan ugyanannyi gólt szerzett az első nyolc meccsen, mint a jelenlegi.

A fáradtabb, enerváltabb játék persze nem a véletlen műve: a Spurs összesen 9(!) játékost delegált a nyári vébé elődöntőibe, ez pedig a legmagasabb szám az európai klubfociban. Ehhez mérten kevéssé meglepő, hogy Harry Kane, Dele Alli, Kieran Trippier, Mousa Dembélé, Toby Alderweireld, vagy épp Jan Vertonghen nem a legerősebb oldalát mutatta az eddigi meccseken.

Ha van pontja a meccsnek, ahol lesz keresnivalója a West Hamnek, az a fejjáték – egyik másik csapat sem kapott ugyanis eddig több fejesgólt az idei évadban, mint a Spurs (5, tavaly összesen 8-at szedtek be a teljes szezonban). A másik oldalon persze ott van, hogy a Tottenham is egészen kiválóan játssza meg a magas labdákat: öt rögzített helyzetből szerzett találatuknál csak a Liverpoolnak (6) van többje idén, annál a négynél pedig, amennyit beadások után értek el, szintén csupán egy csapat, a Burnley (5) áll jobb mutatóval a ligában. Mindent egybevetve azonban ebben most csak egy iksz látszik, elnézést.1-1.

Newcastle-Brighton, szombat, 16:00

A Newcastle a teljes angol ligarendszerben egyedüliként nyeretlen még hazai pályán az idei szezonban, a csapat szórakoztató értékét pedig mindennél jobban megmutatja, hogy mindkét eddigi bajnoki pontját egy-egy varázslatos 0-0 után zsebelte be (vs. Cardiff, Crystal Palace). Ebből kiindulva a Szarkáknak még akár esélyük is lehet a Brighton ellen, főleg, hogy a déliek inkább odahaza bivalyerősek: eddigi PL pontjaik (48) háromnegyedét az Amex Stadionban gyűjtötték össze (36). Aki a 0-0-tól félne, annak csak annyit mondunk: a Brighton idén a Fulham mellett egyedüliként még képtelen volt megóvni kapuját a góltól, miközben a Newcastle két hete az Old Trafford PL-történetének első vendégcsapataként rámolt be már az első tíz percben két gólt a United hálójába. Itt ekkora tűzijáték most nem lesz, de a felek megállapodnak egymással egy-egy pontban, és ugyanennyi szerzett gólban. 1-1.

Manchester City-Burnley, szombat, 16:00

Mindössze kétszer fordult elő a tavalyi szezonban, hogy bár a City szerezte egy bajnoki meccs első gólját, mégsem győzött - ebből az egyik alkalommal éppen a Burnley tréfálta meg Pep csapatát, a Turf Mooron. Az akkor egyenlítő gólt szerző Johann Berg Gudmundsson most is remek formában hasít (fantasy-sok figyelem, második felvonás), ezzel együtt komoly meglepetés lenne, ha a szezont döcögősen kezdő, és csak mostanában kiegyenesedő Dyche-csapat megint - sőt, ezúttal idegenben is - meg tudná rángatni az oroszlán bajszát. 2-0.

Bournemouth-Southampton, szombat, 16:00

Nem csupán a Premier League-ben produkálta története legjobb szezonkezdését idén a Bournemouth (8 meccs után 16 ponttal), de az alsóbb ligákban is csaknem tíz évet kell visszamennünk az időben, hogy újra olyan impozáns startot találjunk az eredményeik között, mint az idei. Eddie Howe csapata a 2009/2010-es League 2(!)-idényben rajtolt utoljára a jelenleginél is erősebben: akkor 8 meccs után 21 pont állt a nevük mellett, és az idény végén fel is jutottak a harmadik vonalba.

A tavalyi évadban 16 meccsébe telt megszereznie a jelenleg már rendelkezésre álló pontmennyiséget a Cherries-nek, de még karácsonykor is csupán ugyanannyi állt a csapat kontóján, mint most. A titok egyébként az egészen impozáns hazai mérleg: a B’mouth mind az öt győzelmét a Vitality-ben szerezte, ahol aztán Howe-nak pláne nem kell semmit feladnia a csapat identitásából. A Bournemouth a Man City (352) és a Chelsea (390) után a legkevesebb hosszú labdát (393) alkalmazta eddig az idei szezonban, a mag pedig annyira egyben van, hogy az edzőnek mindössze hét változtatást kellett eszközölnie eddig a kezdőcsapatban (ez a liga negyedik legjobb mutatója a Wolves, a Watford és a Chelsea mögött).

A Southampton eközben sótlan, színtelen és szagtalan – amolyan igazi Hughes csapat, aminek se íze, se bűze. Hogy a bennmaradáshoz ez is elég lehet majd, az inkább a liga kritikája, semmint a csapat dicsérete, bár, ha valahol lehet bizonyítani a miénkhez hasonló rosszindulatú, gúnytól csöpögő kommentek ellenkezőjét, az egész biztosan a déli derbi: a két csapat otthonát mindössze 30 mérföld választja el egymástól. A tabellán most viszont sokkal nagyobb a távolság, és ez csak nőni fog a 90 perc végére, mert 2-1-re nyer a B’mouth.

Cardiff-Fulham, szombat, 16:00

Tavaly még a Championshipben játszott egymással feljutási rangadókat a két csapat – nem is akármilyeneket, ebben a párosításban például egy karácsonyi meccsen nyert 4-2-re a Fulham -, idén viszont nagyon úgy látszik, hogy mindkét oldalon maximum a kiesés elkerülése lehet a cél. A Fulham mellett a jobb keret, a kimunkáltabb edzői filozófia és a hosszabb pad szól (no, meg az, hogy hat meccse veretlenek a Cardiffal szemben), a walesi-ek viszont bízhatnak a sorsban: eddigi történetük során egyetlen csapatot vertek meg egynél többször a legmagasabb osztályban, és az épp a mostani ellenfelük. Apró szépséghiba, hogy amikor ez előfordult velük (2013/14), akkor a Fulhammel kézen fogva bucskáztak vissza a Champóba a szezon végén. 1-3.

Everton-Crystal Palace, vasárnap, 17:00

Marco Silva csapata az igencsak szenvedősre sikerült első hat forduló (közte egyetlen győzelemmel) után most épp a szebbik arcát mutatja, és zsinórban két győzelemmel készül a Palace fogadására. Az előző, Leicester elleni meccsen ráadásul végre kezdőként is összeállt náluk a Walcott, Sigurdsson, Richarlison, Bernard négyesfogat, amelyre összesen 105 millió fontot költött a klub az elmúlt 14 hónapban. A bemutatkozás nem is sikerült rosszul: a kvartettnek oroszlánrésze volt abban, hogy az Everton az elmúlt másfél év legjobb kapura lövési mutatóját (17) hozza össze a Goodisontól távol, és mivel Silva eközben a védelmét is megtalálni látszik, a Toffees elméletileg megkezdheti a felzárkózást a tabellán.

Apropó védelem, az Everton edzője az első öt fordulóban nyolc különböző bekket is kipróbált a hátsó alakzatban, ám a csapat nem pusztán a győzelmekkel maradt adós, de a helyzeteket, és a kapott gólokat (9) is zabálta érkezési oldalon. Aztán Silva hirtelen – nem függetlenül a sérültek felépülésétől - rálelt a tökéletes négyesre (Kenny, Keane, Zouma, Digne), azóta pedig csak a Man City kapujára érkezett kevesebb lövés a bajnokságban, mint ahányszor Pickfordot tornáztatták az ellenfelek.

A túloldalon továbbra is Zahán áll vagy bukik minden, ami abból a szempontból nem túl szívderítő fejlemény, hogy az angol-elefántcsontparti játékos kisebb sérüléssel tért vissza a válogatottól a héten. Ha nem játszik, az komoly feladat elé állítja Hodgsonékat, ugyanis 2016 szeptembere óta a Palace nem, hogy egyetlen PL-meccset sem nyert meg Zaha nélkül a kezdőcsapatban, de egyenesen az összes ilyet elveszítette (13-ból 13-mat). Ugyanakkor idegenben nem tűnik rossznak az idei Crystal Palace: a tabella hátsó felében egyedül nekik van egynél több vendégként aratott győzelmük, ráadásul mind az öt bajnoki góljukat a Selhurst Parktól távol szerezték. 2-1.

Arsenal-Leicester, hétfő, 21:00

Soha rosszabb hétfői esti rangadót annál, amikor két olyan csapat néz farkaszemet egymással, amelyik képtelen döntetlent játszani a bajnokságban. Unai Emery-nek és Claude Puelnek ráadásul ez lesz az első egymás elleni meccse, miközben valahogy mindkettejüknek ki kell találnia egy megoldást arra, mit kezdjenek a válogatottból visszatérő játékosaikkal: az Arsenalban 9, a Leicesternél 10 kerettag nem edzett a többiekkel az elmúlt két hét nagy részében.

Az Arsenalról az elmúlt héten sokat beszéltünk, és még többet írtunk, így most csak arra hívnánk fel a figyelmet, melyik két statisztikai kategóriában vezeti a csapat az aktuális PL-rangsort: meccsenként átlagosan megtett kilométerekben (113.5, tavaly ebben a kategóriában csak nyolcadikok voltak Wengerék), illetve a lövési hatékonyságban (20%, tavaly öt jobb csapat is akadt náluk ebben a műfajban). Ha ehhez hozzávesszük, hogy az Arsenal idén sem átlagos labdabirtoklásban, sem a 10-nél több passzból álló támadásépítések számában nem tartozik a liga három legjobb csapata közé, akkor végképp egyértelművé válik az átalakítás, amit Emery a londoniaknál végez.

A durván (8 góllal!) felülteljesített xG-hez, és az ezzel kapcsolatosan kialakult vitához most csak annyit: az előző két szezon PL-bajnokai szintén ligaelsők voltak az xG felülteljesítésében, szóval nem árt alaposan átgondolni, mi ebben az összefüggésben az ok, és az okozat.

A Leicesternél érdemes megemlíteni, hogy a legendás bajnoki szezonjuk óta most indultak a legjobban a bajnokságban (akkor 15 pontjuk volt 8 meccs után, most 12-vel állnak), és ha valamiben bízhatnak az Emirates-ben, akkor az Jamie Vardy. A válogatottól már visszavonult, szóval tökéletesen kipihent támadó eleve borzalmasan hatékony a topcsapatok elleni meccseken (46 meccsen 27 gólja van az ilyen találkozókon a PL-bemutatkozása óta, ezzel természetesen a legjobb a mezőnyben), az Arsenal ráadásul az egyik kedvenc ellenfele: csak a Liverpoolnak lőtt több gólt (7) pályafutása során az élvonalban, mint ahányszor az Arsenal kapujába betalált a két csapat meccsein (6). 3-1.

Ezt várjuk mi. Meg azt, hogy Ti is tippeljetek, nyomassátok a fantasy-t, és kommentáljátok az eseményeket.