Letartóztatták a párizsi diákot, aki kamupisztollyal fenyegette tanárát

külföld
2018 október 22., 06:14

Kamupisztolyt tartott tanárnője fejéhez az órán egy 15 éves diák Párizs Creteil nevű külvárosának egyik iskolájában. A csütörtöki incidenst egyik osztálytársa rögzítette és töltötte föl az internetre. A rendőrség vasárnap közölte: letartóztatták a gyereket. A fiú azzal védekezik, hogy csak viccelni akart és nem tudta, hogy filmezik. Állítólag a hiányzásait akarta eltüntetni a naplóból.

Emmanuel Macron elnök elfogadhatatlannak nevezte az esetet és elítélte azt Christophe Castaner belügyminiszter is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.