18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

A kutyát is ráuszította az anyjára egy egerbaktai férfi, miután ráállt a fejére

bűnügy
2018 október 29., 08:16

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 22 éves férfival szemben, aki áprilisban minden ok nélkül, kegyetlen brutalitással megverte közös otthonukban az édesanyját.

A korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt férfi eleve indulatos állapotban volt, mert félt, hogy börtönbe került az idén tavasszal ellene indult büntetőeljárások miatt. Ezért gyakran és sokat ivott.

Idén április 6-án, este ismét feldúltan és részegen tért haza az egerbaktai lakására, ahol minden előzmény nélkül kiabálni kezdett az ott vele együtt lakó édesanyjával.

Számon kérte rajta, hogy „nem nevelte meg, és emiatt fog börtönbe kerülni”.A férfi a hálószobában az ágyban fekvő nőt a hajánál fogva lerántotta a földre, majd ököllel többször megütötte, megrugdosta, végül két lábbal a fejére állt. Amikor az asszony megpróbált felkelni, visszalökte a padlóra, miközben nagytestű kutyáját a „fogd” parancsszóval ráuszította. 

A kutya többször beleharapott a sértett arcába és a hátába. Amikor az asszony megpróbált kimenni a házból, a fia egy konyhakést szorított az oldalához azzal a kijelentéssel, hogy „egyszerűbb lesz, ha agyonverlek és fölfalatlak a kutyával”. 

A súlyosan sérült nőnek végül a közeli erdőn át, gyalogosan sikerült elmenekülnie, így jutott el az egri kórházba. A bántalmazás következtében a 48 éves asszony számos sérülést, köztük a fejének bal oldalán többszörös koponyatörést szenvedett, csak a véletlenen múlt, hogy azok ténylegesen nem jártak életveszélyes koponyaűri vérzéssel, amibe akár bele is halhatott volna.

A Heves Megyei Főügyészség erre figyelemmel életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja a bűncselekmény elkövetése után őrizte vett, majd letartóztatásba helyezett elkövetőt. Az ügyészség a vádiratában indítványt tett a férfi ellen – egyebek mellett súlyos testi sértés bűntette miatt is – folyamatban lévő egyéb büntetőeljárások bíróság általi egyesítésére, és arra, hogy a bíróság végrehajtandó börtönt szabjon ki a vádlottal szemben, valamint rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtást is. (Ügyészség)