A szaúdiak jó PR-t kértek az általuk humanitárius válságba taszított Jemen megsegítéséért cserébe

Jemenben pusztít jelenleg az egyik legsúlyosabb humanitárius válság a bolygón, amihez nagyban hozzájárult, hogy miután polgárháború robbant ki az országban, Szaúd-Arábia katonai offenzívát indított, hogy nehogy az iráni támogatást élvező hútik kerülhessenek hatalomra. A szaúdi katonai beavatkozás következtében több mint tízezer civil jemeni veszthette életét, és több millióan éheznek. 

A jemeni humanitárius helyzetre lassan figyelt fel a világ, igazán hangsúlyos és komoly anyaggal például a New York Times is csak azután jelentkezett, miután kiderült, hogy feltehetően a reformistának beállított koronaherceg gyilkoltathatta meg az ellenzéki újságírót, Dzsamal Hasogdzsit. 

Az idei évre már a segélyszállítmányok is megindultak Jemen felé, ahol a lakosság jelentős része (és rengeteg gyerek) nem jut hozzá az alapvető élelmiszerekhez sem. Az ENSZ segélyezési ügynöksége, az Ocha belső dokumentumaiból azonban most kiderült, hogy miközben Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok is komoly összeget kínáltak fel a helyzet enyhítésére, súlyos feltételeket szabtak a világszervezetnek. 

A két olajmonarchia tette össze az idei jemeni segélyek mintegy harmadát, és a kiszivárgott dokumentumok szerint Szaúd-Arábia attól tette függővé a további juttatásokat, hogy az ENSZ szervezete mennyire hangsúlyozza majd ki Ríjad pozitív szerepét. Emellett azt is a segélyezés feltételévé tették, hogy az Ocha dicsérje a szaúdi humanitárius törekvéseket olyan lapokban, mint a New York Times vagy a Guardian. 

A kiszivárgott dokumentumokról most épp a Guardian számolt be. Ezekből az is kiderült, hogy a szaúdiak elvárták, a segélyezett jemeniek értesüljenek arról, kitől is kapják a segítségüket. 

A dokumentumok alapján összesen 48 konkrét lépésbe kellett beleegyeznie az ENSZ-közeli segélyszervezeteknek a támogatásért cserébe, és ezek mind a szaúdi humanitárius tevékenységet kellett dicsérjék. A papírokból az is kiderül, hogy az Ocha nem minden kívánságot teljesített, és volt, ami ellen tiltakoztak. 

Az Ocha közleménye szerint általános gyakorlat, hogy a donorok elvárnak bizonyos fajta publicitást a támogatásukért cserébe, és ezekről mindig kétoldalú tárgyalások során állapodnak meg, ennek részleteit azonban a segélyszervezet sosem tárja a nyilvánosság elé. 

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.