Nem ment el a veronai buszbaleset sofőrje az olasz bíróság tárgyalására

bűnügy
2018 október 31., 15:13
comments 51

Míg Magyarországon még gyanúsítottja sincs a tavaly január 20-én Észak-Olaszországban történt balesetnek, addig a veronai bíróságon szerdán délelőtt elkezdődött volna a veronai busztragédia ügyében az eljárás. Az olasz hatóságok hat embert vádoltak meg, többek közt az érintett sztrádaszakaszért felelős mérnököket, a biztonsági korlát építőit, és egyedüli magyarként a busz sofőrjét. A Bors helyszíni beszámolója szerint a szerdai első tárgyalásra nyolc magyar hozzátartozó utazott ki, hiába.

A sofőr V. János nem jelent meg a veronai tárgyalóteremben,

egy órát vártak rá, majd nélküle kezdték meg az eljárást, de az sem tartott sokáig. A magyar vádlott kirendelt ügyvédje ugyanis közölte: ő csak október 29-én kapta meg az ügyet, így nem volt ideje tanulmányozni, elnapolást kért. Amit megkapott.

A szülők a Bors tudósítójának elmondták: szerintük a sofőr húzza az időt: ez már a második kirendelt védője, az előzővel egyszerűen kapcsolatba sem lépett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.