Pakisztánban 8 év után szabadon engedték az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőt

2018 október 31., szerda 7:35
142

A pakisztáni legfelsőbb bíróság szerdán felfüggesztette az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nő ítéletét.

A bíróság elnöke, Szakib Niszar elrendelte Asia Bibi azonnali szabadlábra helyezését. A 47 éves keresztény családanya 2010 óta volt a „halálsoron” – közölte az ügyvédje, Szaiful Maluk.

A bírók Iszlámábádban hozták meg a döntésüket, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, miután egy iszlamista szervezet tiltakozásokat helyezett kilátásba, ha felfüggesztik a halálos ítéletet. A bíróság azt mondta, nem szolgáltak szilárd bizonyítékkal, a három tanú pedig egymásnak ellentmondó történeteket mondott el.

A legfelsőbb bíróság döntése ellen Iszlámábádban és országszerte is vallási fanatikusok, a TLP párt támogatói utcára vonultak többek között „Akasszák fel Asiát” transzparensekkel, de a fővárosban úttorlaszt is készítettek. A rendőrség óvintézkedéseket tett, nagy létszámban védik a bíróságot.

Fotó: ARIF ALI/AFP
Fotó: Farooq Naeem/AFP

A négy gyereket nevelő Asia Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb államban, majd egy fellebbviteli bíróság 2014-ben helybenhagyta a döntést. A nő – akit a muszlim munkatársnői azzal vádoltak meg egy vallási vezető előtt, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról – azóta is folyamatosan tagadta a vádakat. Bibi férje két három hete azt mondta, a felesége „lélekben erős”, „kész meghalni Krisztusért”, és „sosem tér át az iszlámra”.

Asia Bibi szabadon bocsátását annak idején XVI. Benedek pápa is kérte egy audienciáján. (MTI, Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt