A látogatók imádják, hogy a Tate Modern kilátójából be lehet lesni a szomszédos ház csúcsgazdag lakóinak nappalijába, de utóbbiak már kevésbé lelkesek

külföld
2018 november 02., 17:13
comments 172
A két épület között mindössze 20 méter a távolság
photo_camera Fotó: BEN STANSALL/AFP

Bírósághoz fordultak a Tate Modern melletti ház lakói, magánéletük megsértésével vádolják a népszerű múzeumot, amiért a tetőteraszán lévő kilátót felkereső évi több százezer turista nemcsak London panorámájában gyönyörködhet, hanem otthonaikba is betekintést nyerhet.

Arra akarják kényszeríteni a világhírű kortárs múzeumot, hogy zárja be a 2016-ban megnyitott kilátó egy részét.

A felperesek ügyvédje a per pénteki tárgyalásai napján a londoni felső bíróságon hangsúlyozta, hogy az évente mintegy egymillió ember által látogatott kilátó könyörtelenül megsérti a lakók magánéletét. Elmondta, hogy az egyik lakó 90 perc alatt 84 embert számolt meg, akik a lakóépületüket fotózták, és az Instagramon elhelyezett, több mint ezer ember által megtekintett egyik ilyen fotón magát is felfedezte.

A két épület között mindössze 20 méter a távolság
photo_camera A két épület között mindössze 20 méter a távolság Fotó: BEN STANSALL/AFP

A galéria igazgatótanácsa azzal érvel, hogy igen egyszerű a megoldás, a lakóknak be kell húzniuk elsötétítőiket, vagy függönyöket kell feltenniük. 

A kilátó terasz a 2000-ben megnyílt Tate Modern piramisra emlékeztető kibővített szárnyának része. Az egykori Temze parti erőműben megnyílt kortárs múzeumot évente mintegy ötmillió ember keresi fel. (AP, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.