Oké, nem szép dolog feldarabolni egy újságírót, de a szaúdiak fontos szövetségeseink

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pénteken szörnyűnek nevezte Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolását, de szerinte úgy kell foglalkozni az üggyel, hogy az ne ássa alá a szunnita királyság stabilitását, mivel elsőbbséget élvez az Iránnal szembeni együttműködés Rijáddal. 

Irán nagyobb fenyegetést jelent Szaúd-Arábiánál, s ezt észben kell tartaniuk azoknak, akik meg akarják büntetni a közel-keleti királyságot. 

Netanjahu Bulgáriában a szerb, a görög és román kormányfőkkelFotó: HO/AFP

Nagyon fontos a világ és a régió stabilitására nézve egyaránt, hogy Szaúd-Arábia stabil maradjon - hangsúlyozta az újságíró halálával kapcsolatos első nyilvános reagálásában az izraeli kormányfő. „Úgy gondolom, módot kell találni arra, hogy mindkét célt elérhessük. Mert azt hiszem, nagyobb problémát jelent Irán” - fűzte hozzá, egyben megjegyezte, hogy Izrael is bekapcsolódott a Franciaországban és Dániában folytatott nyomozásokba, amelyek az iráni hírszerzés által az iráni ellenzékiekkel szemben tervezett merényleteit hivatottak feltárni. 

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, az után, hogy bement országa isztambuli főkonzulátusra, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

A Washington Post most arról is ír, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös  telefonon győzködte John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót és Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök tanácsadóját, hogy Dzsamál Hasogdzsi újságíró veszélyes iszlamista. 

A koronaherceg és a király találkozik Hasogdzsi családjávalFotó: HANDOUT/AFP

A lap idéz külügyi tisztségviselőket is, akik elmondták, hogy az elmúlt napokban közel-keleti vezetők álltak ki a szaúdi koronaherceg mellett: Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is telefonon egyeztetett a Trump-kormányzat magas rangú tisztségviselőivel. Mindketten azzal érveltek, hogy Szaúd-Arábia fontos stratégiai partner a térségben.

Hasogdzsi hozzátartozói a Posthoz eljuttatott nyilatkozatukban tagadták, hogy az újságíró veszélyes iszlamista lett volna. „Dzsamál Hasogdzsi nem volt tagja a Muzulmán Testvériség mozgalmának. Ezt az állítást az elmúlt években ő maga is többször visszautasította” - olvasható a család közleményében, amely hangsúlyozta azt is, hogy Hasogdzsi „soha, semmilyen tekintetben nem volt veszélyes ember, ennek ellenkezőjét állítani nevetséges”. 

John Palladino helyettes külügyi szóvivő csütörtökön újságíróknak azt mondta: a lehető leggyorsabban fel kell tárni Dzsamál Hasogdzsi földi maradványainak hollétét és vissza kell szolgáltatni a családnak, hogy tisztességgel eltemethesse. (MTI)