Az egyiptomi hadsereg 19 terroristát ölt meg a kopt keresztények elleni merénylet után

külföld
2018 november 04., 12:54
comments 30

Az egyiptomi biztonsági erők megöltek 19 iszlamista szélsőségest, köztük azokat, akik pénteken elkövették a kopt keresztény zarándokok elleni gyilkos merényletet, hét ember halálát és további 19 megsebesülését okozva Minja tartományban, a Kairótól 260 kilométerre délre lévő Hitvalló Szent Sámuel-kolostor közelében. A halálos áldozatok között nők és gyerekek is vannak.

A szélsőségeseken sivatagi rejtekhelyükön, Minja nyugati részén ütöttek rajta a biztonsági erők a belügyminisztérium szerint, amely fényképeket mutatott be a megölt fegyveresek holttestéről. Az iszlamisták tüzet nyitottak, amikor rájuk találtak.

Pénteken az Iszlám Állam terrorszervezet a szócsövén, az Aamák hírügynökségen keresztül jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Annak ellenére, hogy a dzsihadisták állításuk alátámasztására nem szolgáltattak bizonyítékot, kifejezték szándékukat, hogy megbüntetik a kopt keresztényeket, mert támogatják Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. Az Iszlám Állam már korábban is több merényletet hajtott végre egyiptomi keresztények ellen. (Reuters/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.