A magyar szerelmi költészet új főműve jelent meg az Origón

2018 november 5., hétfő 7:55
76

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.

Bocsánat, ellapoztam eggyel. A magyar szerelmi líra új slágere, amit - remélhetőleg - nemzedékek fognak iskolai versmondó versenyeken elszavalni, nem József Attila, hanem Vági Barbara verse.

Poszt-posztmodern korunkban az Új Óda is sokkal rejtőzködőbb. Karcsú verseskötet helyett minimális példányszámú kormányzati közlönyben jelent meg, költő helyett újságíró tollából, vers helyett interjú formájában.

A legmodernebb költészet élvezetében kevésbé jártas olvasók kedvéért kivettem a szövegből a felesleges részeket, vagyis Orbán János Dénes szavait és a szerző töltelékmondatait, hogy a maga teljességében ragyoghasson fel a Költemény, aminek minden szava és mondta Vági Barbara műve és mind szerepel az itt egészében is elolvasható interjúban, ráadásul az alábbi sorrendben.

Óda 2.

„Székely embernek nem való a nagyváros” – mondja
Mosolyog
Nézem a szemét, szomorú szeme van, vagyis inkább
Úgy érzem:
Tele titokkal, valami megfejthetetlen rejtéllyel;
Olykor a távolba néz, egy ideig hallgat,
Én meg várom, mikor mondja ki a titkot,
De nem, nem mondja,
Pedig legszívesebben megkérdezném tőle, hogy mondd, mi az a
Mándruc?

Aztán persze nem kérdezem, csak hallgatom, ahogy beszél
Irodalomról, versekről, novellákról és fiatal tehetségekről itt,
Egy kávézóban a nagyvárosban, Budapesten,
Ahol – azt mondja – néha esetlenül mozog, mert, hát,
Ugye, székely embernek nem való a nagyváros.

Tele van energiával – lelkes.
A szeme mosolyog, mikor a fiatal költőkről kezd beszélni
Nevet,
És nekem persze eszembe jutnak az ő versei, amelyek bátrak,
Olykor provokatívak

Nézem a költőt, Orbán János Dénest,
Akinek a szemében ott az egész eddigi kalandos élete, és megszólalok:
De hát egyszer azt mondtad, hogy egy jó költőnek izgalmas az élete.
Nevet.
Végre.
Látom a szarkalábakat a szeme sarkában.
Nevet, most már nevet,
Elbúcsúzunk.

Este kinyitottam a könyvet, amit kaptam tőle
Véres képeslap Erdélyből, ez a címe. Elolvastam. Néhány óra alatt.
Nem lehet letenni.
Eszembe sem jutott, hogy éjjel gondosan elhelyezzem a lapok között
A könyvjelzőt,
És azt gondoljam, majd holnap folytatom.
Nem.

Mert néha könnyeztem
A nevetéstől, olykor borzongtam
A mondataitól,
És sodort a történet, mindenképpen tudni akartam a végét.
És már azt is tudom,
Hogy mi az a mándruc.



Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt