Gerendai Károly olyanba fektetett be, amihez egyáltalán nem ért

2018 november 5., hétfő 6:37
44

Gerendai Károly és a Sziget Kft-beli tulajdonostársai - Fülöp Zoltán, Lobenwein Norbert és Takács Gábor - részesedést vásároltak egy Dorsum nevű, banki szoftvereket fejlesztő magyar vállalkozásban. A cégnek 2017-ben 4 milliárdos forgalom mellett 700 millió forintos adózott nyeresége volt, az idén pedig már 5 milliárdos forgalomra számítanak.

Gerendai a Portfolónak adott interjújában azt fejtegeti, hogy bár eddig leginkább olyan ötletekbe tett pénzt, amikhez értett, most, a Sziget Kft, eladása után annyi szabad pénze lett, hogy más stratégiát is választhatott.

A Dorsumot az a Kő Róbert alapította, aki más vonalon eddig is Gerendai üzlettársa volt, ő volt ugyanis a Costes luxusétterem egyik eredeti befektetője. A Dorsumot vezérigazgatóként továbbra is Kő fogja irányítani, míg a banki szoftverekhez bevallottan nem értő fesztiválalapító állítása szerint arra számít, hogy totál outsiderként is jó ötletekkel tudja előrevinni a vállalkozást.

Az interjúban Gerendai mesélt a Costesről is, ami eszerint hosszú évek folyamatos vesztesége után ma már nyereséges, de nem az alaptevékenységéből, hanem azáltal, hogy időközben megnyitották a maximalizmusból feladó, heti hét nap nyitva tartó Costes Downtown éttermüket is.


Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt