gerendai károly

Gerendai szerint alapvető hibákat követett el a Sziget előző tulaja, de már ő sem ért ahhoz, hogyan kell zenei fesztivált szervezni

„Semmi olyan nem történt az utóbbi években, ami abban segítene, hogy meg tudjam oldani a Sziget körül kialakult problémákat” - mondta a fesztivál alapítója, aki ennek ellenére belevág.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Hivatalosan is meghirdették a 2026-os Szigetet

Gerendai Károly átvette a szervező céget.

Molnár Kristóf
KULTÚRA

Karácsony egy Gerendaitól kapott levélre és a frakciók nyilatkozataira hivatkozva úgy véli, elhárult az akadály a jövő évi Sziget elől

Legalábbis a főpolgármester szerint a jövő évi fesztivál szervezése elkezdődhet.

Windisch Judit, Fődi Kitti
POLITIKA

Magyar Péter előbb azt írta, hogy a Sziget körüli kavarás Karácsonyék műbalhéja, aztán azt, hogy sikerült megállapodnia Gerendai Károllyal

Azért nézzük végig pontról pontra, ki mindenki és hogyan vett részt abban, hogy ez a műbalhé megvalósuljon.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A Tisza szerint amikor kormányra kerülnek, majd segítenek a Szigetnek

Gerendai Károly szerint nem abban van vita, hogy legyen-e Sziget vagy sem, hanem a frakciók közt vannak feszültségek.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„Az egy garancia, hogy én még mindig itt vagyok, és ezen gondolkodom”, mondta Gerendai Károly a Sziget jövőjéről, a Fidesznek és a Tiszának ez nem volt elég

Továbbra is a fővároson múlik, lesz-e jövőre Sziget Fesztivál vagy sem. A pénzügyi bizottság keddi ülésén Gerendai Károly is szót kapott, de a két párt nem nyomott igent a főpolgármester javaslatára.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Karácsony Gergely bemutatta, milyen konstrukcióval mentené meg a Sziget fesztivált

A fővárosi közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett javaslata értelmében tíz évre szóló szerződést kötnének az Óbudai-sziget használatára és félárú bérletet vehetnének a budapesti fiatalok.

Haász János
belföld

Gerendai céget alapított a Sziget fesztivál megmentésére

A néhány napja bejegyzett FestPro IoF2025 Befektető Kft. még egyedül az övé, de a Budapest Park vezetői is beszállnak az új szigetes cégbe.

Haász János
gazdaság
Podcast

Borízű hang #242: Miért kéne bármit megmenteni a nyomorúság demokráciájában? [rövid verzió]

Hétfő van, szabad a Borízű! Lakadalom van a mi Kínánkban. A jegyesfotózás trükkjei. A magyar esküvőifotó-biznisz. És tényleg van baath sajttorta! Mi lesz a Szigettel? Minek megmenteni azt, aminek vége van? Újabb macskabújócskatippek, tyúkpszichológia. Chatbotok – az emberiség újabb ellenségei.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast
Podcast

Borízű hang #242 [H]: Miért kéne bármit megmenteni a nyomorúság demokráciájában?

Lakadalom van a mi Kínánkban. A jegyesfotózás trükkjei. A magyar esküvőifotó-biznisz. És tényleg van baath sajttorta! Mi lesz a Szigettel? Minek megmenteni azt, aminek vége van? Újabb macskabújócskatippek, tyúkpszichológia. Chatbotok – az emberiség újabb ellenségei.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Gerendai szerint pár hét van megmenteni a jövő évi Szigetet

„Időnyomásban vagyunk, hiszen már rég árulni kellene a jegyeket és szervezni a jövő évi fesztivált” – mondta a Sziget alapítója, akit saját állítása szerint több „komoly nagybefektető” is megkeresett ajánlattal.

Benics Márk
KULTÚRA

Vaddisznók Hegyvidéken, helikopter Bodrogkeresztúron

Miért nehéz Krasznahorkait fordítani? Mi lesz a Sziget sorsa? Ki repült Bodrogkeresztúrra? Mit gondol Trump Orbánról? Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Gerendai Károly: Lehet, hogy nekem kell megint átvennem a Szigetet ahhoz, hogy megmaradhasson

A fesztivál alapítója reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról, amivel sikeresebb lehet a Sziget szakmai és pénzügyi szempontból is. Az elmúlt években milliárdos mínuszokat termeltek.

Benics Márk
KULTÚRA

Sziget: Valóban kérdéses a jövő évi fesztivál sorsa

Azért kezdeményezték a fővárossal kötött megállapodás felmondását, hogy elkerüljék, hogy a fizetési kötelezettség még jövőre is fennálljon akkor is, ha nem lenne rendezvény.

Kaufmann Balázs
KULTÚRA

Kádári nosztalgia – Kulináris skanzen a Klauzál téren

Lehet nosztalgiával gondolni egy olyan nagymama főztjére, aki nem tudott főzni? És olyan étterembe visszavágyni, ahol egy szegényes gasztronómiai kultúra legsötétebb évtizedeit konzerválták? Többek közt ezekre a kérdésekre kell választ keresni a Klauzál téren újranyitott Kádárban.

Bede Márton
gasztronómia