Miután megnézted ezt a filmet, többé nem tudsz majd ugyanúgy sétálni egy erdőben

Mi tesz erdővé egy erdőt? – Ez nem egy trükkös találós kérdés felvezetése, hanem egy nagyon is valóságos kérdés, amely egyre több helyen üti fel a fejét Európa-szerte. Az elmúlt években egymást érik a beszámolók arról, hogy Európa egyes országaiban többek között a mezőgazdasági termelés visszaszorulása miatt nőni kezdett az erdővel borított területek aránya. 

Ez elsőre persze remekül hangzik, de az ilyen beszámolók ritkán térnek ki arra, hogy pontosan milyen erdők azok, melyek újra nőni kezdtek ezekben az országokban. Pedig ez egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, és egy idén szeptemberben bemutatott, a héten a Verzió Filmfesztivál jóvoltából Magyarországon is bemutatkozó francia dokumentumfilm elég jól összefoglalja, hogy miért nem az. 

Az Erdők ideje az antropológusból lett dokumentumfilmes, Francois-Xavier Drouet második filmje, és persze elsősorban francia film, hiszen francia erdők állapotáról mesélnek benne francia szakemberek. De ennek ellenére érdekes marad a nem francia nézők számára is: egyrészt mert a filmben felmerülő problémák és jelenségek nemcsak a francia erdőket sújtják, másrészt mert a film kérdésfeltevései olyan általános témákat feszegetnek, mint hogy kié is kéne legyen egy erdő és közösségként mit tekintünk értékesnek egy erdőben, miközben egy csomót tanulhatunk az erdők belső életéről és az erdőgazdálkodás alapjairól. 

A filmben megszólaló szereplők alapvető állítása, hogy az erdőiről évszázadok óta híres Franciaországban az elmúlt évtizedekben nagyon rossz irányba fordultak a dolgok. És ezt nem faölelő hippik és ökoanarchisták mondják. Bár ezeknek a mozgalmaknak is komoly hagyománya van ott, ebben a filmben elsősorban az erdőkkel munkájuk során találkozó emberek kapnak teret: erdőmérnökök, üzemeltető menedzserek és favágók. Közös bennük, hogy nem rezzennek össze a favágás vagy a fakitermelés gondolatától, az erdők életét évszázadok óta meghatározó vonásnak tekintik ezeket. 

Ugyanakkor azt is vallják, hogy a kilencvenes évektől kezdődően jelentős váltás történt: a gépesítési forradalom utolérte az erdészetet is, emiatt pedig alapjaiban alakult át az erdőgazdálkodás. Illetve nem is átalakult, hanem egyszerűen a partvonalra lett szorítva szinte minden tudás, amit az elmúlt évszázadokban az erdőmérnökök felhalmoztak. Helyette a piaci logika lett meghatározó, és az erdőmenedzselésben az egyetlen szemponttá az vált, hogy hogyan lehet minél nagyobb profitra szert tenni. Ennek a váltásnak pedig nagyon súlyos következménye lett az erdőkre: hatalmas  monokultúrák jöttek létre, óriási területeken csupán egyetlen fajta fából akadnak egyedek. 

„Ez nem deforesztáció, hanem rossz foresztáció” – hangzik el a film egy pontján az egyik szakértő szájából, utalva arra, hogy közel sem az a helyzet, hogy ne ültetnének rengeteg új fát az országban. Csak e hatalmas faültetvényeknek nem sok köze van ahhoz, amit mi erdőként ismertünk meg.

Jól mutatja ezt a filmben a hatalmas ültetvény, ahol egymástól pár méternyi távolságra sorakoznak az amerikai duglászfenyők. Ez a fafajta lett a sztárja a megváltozott erdőtelepítési szokásoknak, mivel viszonylag gyorsan, 30-40 év alatt éri el az ideális magasságot, mikor már vágható és kitermelhető. 

A katonás rendben sorakozó duglászok között viszont nincs helye más növényeknek, hiszen azok csak kerékkötői lennének a hatékony termelésnek. Így viszont hiába a rengeteg fa, valójában csak egy halott fasivatagot látunk: a fákon nem élnek madarak, a tűlevelek más levelek híján nem tudnak lebomlani, így kukacokat sem találni a földben, a fák között nem élnek meg bokrok vagy cserjék, azaz az ismert erdei állatok sem nagyon mozognak erre, ha pedig a természet mégis utat törne magának, és valahogy mégis befészkelné magát egy másmilyen növényfaj, akkor a telep fenntartói azt kíméletlenül kivágják. 

A filmet jegyző Drouet egyik legnagyobb húzása, hogy sosem tudni, pontosan ki beszél az Erdők idejében: a megszólalóknak nincs nevük, nincs kiírva, hogy mivel foglalkoznak és hogy kapcsolódnak a témához. Ezért aztán a nézőnek kell összeraknia az elhangzottakból,  hogy itt most az erdőért aggódó mérnököt vagy az új típusú termelésben üzleti lehetőséget meglátó erdőtulajdonost látunk-e éppen. Ez a rejtvényes vonás egyértelműen jót tesz a filmnek, hiszen így nem vezethetnek minket előítéleteink, és ahogy vezeti fel mondanivalóját egy-egy szereplő, úgy formálódhat a mi véleményünk is. 

Az általában hamar kiderül, hogy minden szereplő ezer szállal kötődik az erdőkhöz, és persze egyes esetekben, például a régimódi láncfűrészét finoman tisztogatva a nagyipari gépesítéssel végzett erdőirtások veszélyei miatt aggódó favágó esetében gyorsan össze lehet azt is rakni, ki hogyan kapcsolódik a fákhoz. A favágó egy különösen erős karaktere a filmnek, hiszen évtizedek óta él abból, hogy az erdőt járva fákat vág ki, most mégis amiatt aggódik, hogy vajon pár évtized múlva lesznek-e egyáltalán erdők, melyekből fákat lehet kivágni. Elsőre akár abszurdnak is tűnhet ez a jelenet, de az Erdők idejében ideérve már pontosan értjük, mi bántja a favágót. 

A tőkeintenzív erdőgazdálkodás ugyanis nemcsak élettelen fasivatagokat hoz létre, de ráadásul a fák kitermelése is komoly környezeti károkat okoz: a mindössze 30-35 éves fákat ugyanis tarvágással termelik ki, és az erre bevetett gépek ilyenkor gyökerestül forgatják ki a fákat, tönkretéve a talajt is. Nem véletlen, hogy ezeken az ültetvényeken már mindennapos lett a műtárgya és a növényvédőszerek használata, két olyan eszközé, mellyel a hagyományos erdőgazdálkodásban ritkán kellett számolni. 

Az Erdők idejében felbukkannak azok az alternatív erdészeti megoldások is, melyek alternatívái lehetnek az ipari fatermelésnek: de a fatermelést a biodiverzitás és az ökoszisztéma megőrzésének céljával összehangolt Pro Silva stratégiáról épp egy erdőtulajdonos mondja ki a filmben, hogy ez ugyan remekül hangzik, de gazdaságilag sajnos nem éri meg. 

Az ipari erdészet térhódítása persze értelmezhetetlen lenne egy sor gazdasági és társadalmi változás megértése nélkül. A nagyteljesítményű fakitermelő technológiák megjelenése és terjedése mellett a globális kereskedem átalakulása szintén döntő változást jelentett, hiszen a francia fákat már nemcsak hazai és európai piacra termelik, de jelentős vásárlóigény érkezik például Kínából is. A nagyipari fatermelés terjedése nyomán ellehetetlenültek az apróbb fűrésztelepek, és szintén alapvető változást hozott magával az állami erdők fokozatos privatizációja, mely aláásta a sokáig kiszámítható és stabil életpályát biztosító erdészszakma stabilitását. 

Ebbe a rendkívül szerteágazó világba kínál másfél órás betekintést az Erdők ideje, ami egyrészt persze az aktuális franciaországi erdészeti helyzetbe vezet be, másrészt viszont átad egy csomó szempontot, melyre önkéntelenül is oda fogunk figyelni, amikor legközelebb egy erdőben járunk. 

Az Erdők idejét a Verzió Filmfesztivál keretében kétszer is vetítik a héten Budapesten: november 8-án a Kinóban, november 9-én pedig a Toldiban. Mindkét alkalommal a vetítést beszélgetés kíséri majd, melyen a film rendezője, François-Xavier Drouet is jelen lesz. A pénteki beszélgetésen pedig ott lesz Gálhidy László, a WWF Hungary munkatársa is. 

Érdemes ezen kívül a Verzió teljes programját is böngészni: a munka világáról szóló filmekről már külön is írtunk, az Erdők idejét is bemutató Földünk a tűréshatáron című blokkban pedig többek között lesz film mianmari borostyánvadászokról épp úgy, ahogy arról is, hogy milyen az élet a világ legnagyobb elektronikus hulladéklerakója mellett.