Zárkózunk Európához, zárkózgatunk, de a lengyelek és a románok még gyorsabban zárkóznak

Az európai felzárkózás a magyar nyilvánosság egyik kedvenc témája: van vagy nincs? Közeledünk az európai életszínvonalhoz vagy éppen távolodunk tőle? Kolosi Tamás és Szívós Péter a Tárki kutatói a magyar gazdaság és társadalom legfontosabb mutatóit elemezve arra jutottak, hogy zárkózunk, de nagyon lassan.

Ma délelőtt mutatták be a Társadalmi riport 2018-as kötetét. (A könyv szerkesztőivel készített interjúnk: „Az ország prosperitásával kapcsolatos bűncselekmény, ha ezt nem tesszük meg...”) A 22 tanulmányból álló kötet első cikke az európai fölzárkózás kérdését vizsgálja.

„A magyar társadalom régi és mélyen megalapozott óhaja az európai életkörülmények utolérése” – kezdi tanulmányát Kolosi Tamás és Szívós Péter. Ez a vágy lehet a legfőbb oka annak is, hogy nyolc éve tartó szakadatlan brüsszelezés, EU-ellenes kirohanások, kormányzati kampányok ellenére az átlag magyar sokkal jobban kötődik az Európai Unióhoz, mint az EU-s átlagpolgár. A 2018-as Eurobarométer felmérés szerint Magyarországon az emberek 61 százaléka érzi úgy, hogy kötődik az unióhoz, míg az EU-átlag csupán 56 százalék.

Az európai felzárkózás vizsgálatához a szerzők gazdasági és társadalmi jelzőszámokat hasonlítottak össze: az EU-15-ök (a bővítés előtti, „eredeti” tagországok) átlagához, a szomszédos és örökös példakép Ausztriához valamint a legkönnyebben utolérhető (legszegényebb) nyugat-európai országhoz, Portugáliához mérték a magyar adatokat, illetve két régiós konkurens, Lengyelország és Románia eredményeit is.

A számok egyáltalán nem igazolják azokat a jobbról is, balról is hallható politikai szólamokat, miszerint a rendszerváltás (és az azt követő évek) teljes kudarc lett volna. A magyar gazdaság ugyan nehezen talált magára a szocialista ipar összeomlása után, de egy évtized alatt létrejött egy technológiailag modern, a világpiacon versenyképes új gazdasági struktúra, és tulajdonképpen azóta, ha nem is gyorsan, de Magyarország felzárkózó pályán van az EU magországaihoz (a bővítés előtti 15-ökhöz) képest.

Ugyanakkor az adatok nem támasztják alá azokat a hiperoptimista kampányszlogeneket sem, amelyek az osztrák színvonal elérését ígérik. A magyar gazdaság ugyan közelítette a rendszerváltás óta az EU-15-öt, és Ausztriát is, de a felzárkózás lassú. 1991-ben Magyarország egy főre jutó GDP-je az akkori EU-15 átlag 44,7 százaléka volt, 2016-ban pedig már 62,7 százaléka.

Kifejezetten pechünk van Ausztriával, mint gazdag bezzegszomszéddal, mert az osztrák gazdaság még fejlett, nyugati konkurenseihez képest is jól teljesít, például az osztrák egy főre jutó GDP is nőtt az EU-15 átlagához képest: 1991-ben 111,9 százalékon álltak, 2016-ban pedig 117,6 százalékon.

Az sem túl vidám hír, hogy két régiós versenytársunk, Lengyelország és Románia is sokkal gyorsabb ütemben zárkózik, mint mi. A románok persze nagyon mélyről indultak, de lassan a nyakunkra másznak, a lengyelek pedig, akik szintén mögülünk indultak, már le is hagytak.

Az egyes országok egy főre jutó GDP-jének aránya az EU-15 átlagához, százalékban (összehasonlító áron)
Ausztria Portugália Magyarország Lengyelország Románia
1991 111,9 67,8 44,7 32,3 25,9
1998 112,4 70,4 43,9 40,3 23,5
2008 112,8 72,7 56,4 50,0 44,5
2016 117,6 71,2 62,7 64 54,6
Forrás: AMECO adatbázis

A fenti táblázat jól mutatja, hogy Lengyelország egy főre jutó GDP-je a rendszerváltás után mindössze a harmada volt az EU-15 átlagnak, a magyar GDP aránya az EU-15-höz képest pedig 44,7 százalék. 2016-ra a lengyel arány már 64 százalék, a magyar 62,7. Még nagyobb mértékű a román felzárkózás: 25,9 százalékról 54,6 százalékra.

Az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) vásárlóerő-paritáson, PPS-ben*
Ausztria Portugália Magyarország Lengyelország Románia
1990 19460 11760 8560 5590 5240
1993 21670 13270 8280 6170 4650
1998 25260 15720 9320 8770 3550
2008 41360 25590 19330 17990 15880
2015 49160 29010 25220 25870 21610
2015/1990 2,5 2,5 3 4,6 4,1
* A PPS: vásárlóerőegység, azaz „fiktív pénznem”, amivel kiküszöböljük az országok árszintkülönbségeit; Forrás: Világbank WDI adatbázis

A vásárlóerőparitáson mért, egy főre eső bruttó nemzeti jövedelmek (GNI) összehasonlítása azt mutatja, hogy még hatalmasak a különbségek a feltörekvő országok és Ausztria között. A magyar és a lengyel adat még mindig alig több, mint az osztrák fele.

A táblázat utolsó sorában a 2015-ös és 1990-es adat hányadosa látható, tehát, hogy hányszor lett nagyobb 25 év alatt egy-egy ország egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme. Ebből megint csak az látszik, hogy a Lengyelország és Románia gyorsabban nő: a lengyelek 4,6-szoroztak, a románok 4,1-szereztek, amíg mi csak háromszoroztunk. Az is jól látszik, hogy a portugálok nem közelítettek Ausztriához, pont ugyanakkora mértékben nőttek, mint az osztrákok. 

Hasonlóan nagy különbségeket mutat a háztartások fogyasztása is:

A háztartások egy főre jutó végső fogyasztása, 2000. évi USD-ban számolva
Ausztria Portugália Magyarország Lengyelország Románia
1990 19282 10204 4897 3275 2224
1998 21676 12606 5107 4891 2434
2008 24776 14843 7482 7272 5719
2016 24663 14657 7634 8875 6624
Forrás: Világbank WDI adatbázisa

Ebből világosan látszik, hogy egy átlagos osztrák háztartás négyszer olyan jól él, mint az átlagos román, illetve a magyarnál is háromszor jobban. A fogyasztások számaiból az is látszik, hogy a más összehasonlításokban már alig előttünk lévő portugálok is sokkal többet költenek, mint a kelet-európaiak: majdnem kétszer annyit, mint az átlagos magyar háztartás (egy főre számolva). 

Kolosiék elemezték azt is, hogy egy-egy kormányzat hivatali ideje alatt mennyit nőtt az egy főre eső (vásárlóerőparitáson számolt) bruttó nemzeti jövedelem. A Magyarországon a legdinamikusabb növekedés az első Orbán-kormány (1998-2002) alatt volt, illetve érdekes, hogy a 2006-től 2010-ig tartó Gyurcsány-Bajnai korszak növekedési adata alig gyengébb, mint a második Orbán-korszaké (2010-14) (és jobb, mint a Horn-kormányé), pedig erre az időszakra esett a történelem egyik legnagyobb gazdasági válsága. (Az egyes kormányzati periódusok növekedését úgy számolták, hogy az egyes kormányzati ciklusok első éves GNI adatát hasonlították a ciklus utolsó – negyedik – évének adatához.)  

Az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt bruttó nemzeti jövedelem (GNI) változása egyes magyar kormányzati ciklusok időszakában (az adott periódus első éve=100 százalék)
Kormányciklus Ausztria Portugália Magyarország Lengyelország Románia
90-94 (Antall) 116 116 102 122 94
94-98 (Horn) 117 122 113 137 111
98-02 (Orbán 1.) 117 121 140 126 129
02-06 (Medgyessy) 121 119 125 126 159
06-10 (Gyurcsány) 113 111 118 137 150
10-14 (Orbán 2.) 115 107 119 122 121
14-16 (Orbán 3.) 104 106 104 106 109
Forrás: Társadalmi riport 2018, a Világbank WDI adatbázisa alapján.

A lakosság életkörülményeit jelző mutatókból hasonló viszonyokat lehet kiolvasni, mint a gazdasági adatokból. Néhány mutatóban Lengyelország már beérte Portugáliát, sőt egy területen még Ausztriát is veri: Lengyelországban 628 gépkocsi jut ezer lakosra, Ausztriában ez a szám 609. (Magyarországon 377, Portugáliában 567, Romániában 308 kocsi jut ezer főre.)

A vizsgált öt ország közül a legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenség (a nettó rendelkezésre álló jövedelem Gini-mutatója) Portugáliában van (0,35), majd Románia (0,34), Lengyelország (0,31) és Magyarország (0,30) következik, és a legkisebbek a jövedelmi egyenlőtlenségek Ausztriában (0,28).

Kolosiék megismétlik a 2016-os Társadalmi riportban megjelent, korábbi tanulmányuk állítását: Magyarországon körülbelül a lakosság harmada él „Európában” (azaz az európai vagy azt közelítő szinten), és körülbelül ugyanekkora (szintén egyharmad) a lemaradók tömege, azoké, akiknek még csak esélyük sincs közelíteni az európai életszínvonalat. 

„2013-as adatok szerint míg az osztrákok 3 százaléka él az EU medián jövedelem 50 százalékánál kevesebből, ez az arány Portugáliában 32, Lengyelországban 34, Magyarországon 51 és Romániában 86 százalék. A 2007–2013 közötti időszakban ez a mutató Portugáliában és Ausztriában valamelyest romlott, Magyarországon 6, Romániában 5 és Lengyelországban 23 százalékpontot javult. Ugyanakkor általános jelenség – és Magyarországra is igaz –, hogy 2010 és 2016 között a magasabb jövedelműek relatív helyzete javult” – állapítják meg.

A kelet-európaiak felzárkózását bizonyítja az is, hogy a korszerű technológiák alkalmazásában kezdjük utolérni a nyugatiakat. Magyarországon például már az EU-ba lépés idején is magasabb volt az internetezők aránya, mint Portugáliában. 2017-ben még 1 százalékponttal előztük Lengyelországot, hárommal Portugáliát, 13-mal Romániát a lakossági internetelérés elterjedtségében. 

Az egyes országok fejlettségének fontos mutatója a népesség iskolázottsága is. A kutatók a felsőfokú beiratkozási rátát vizsgálták; ez a szám azt mutatja meg, hogy egy-egy korosztályból mekkora arányban kezdenek felsőfokú iskolai tanulmányokat. A volt szocialista országok gyors ütemben kezdetek fölzárkózni ebben a mutatóban, de a növekedési dinamika az utóbbi évtizedben jelentősen csökkent: a lengyeleknél stagnálásba, Romániában enyhe, Magyarországon pedig radikális csökkenésbe váltott.

Felsőfokú beiratkozási ráta* (százalék)
1987 1997 2007 2016
Ausztria 28 50 63 83
Portugália 23** 43*** 57 63****
Magyarország 16 26 68 48
Lengyelország 18 40 67 67
Románia 10 18 58 48
* A bruttó beiratkozási ráta a beiratkozottak számának és a vonatkozó korcsoportban élők számának hányadosa. A beiratkozottak életkora nem kötött, a vonatkozó népesség pedig a középfokú oktatás záróévét követő öt éves időtartam; ** 1991-es adat; *** 1998-as adat; **** 2015-ös adat; Forrás: Világbank, OpenData;

Kolosi és Szívós tanulmánya ezzel kapcsolatban megállapítja ugyanazt, amit Kolosi Tamás a 444-nek adott interjújában is mondott: „Ez pedig nemcsak a felzárkózás elmaradását mutatja, hanem azt is, hogy a napi munkaerő-szükséglet kielégítésére koncentráló oktatáspolitika erősen korlátozza a jövőbeni felzárkózási lehetőségeket is.”

Címlapkép: Fortepan/Urbán Tamás