Trump kirúgta Jeff Sessions amerikai igazságügyi minisztert

külföld
2018 november 07., 20:15
comments 90

Donald Trump kirúgta Jeff Sessions amerikai igazságügyi minisztert. Bár a bejelentés előtt nem sokkal kérdezték a távozásról az elnököt, de akkor nem kommentálta az értesültést.

A CNN szerint Trump kérte Sessionst, hogy adja be felmondását. Erre utalást is tesz a távozó miniszter levelében, amit dátum nélkül tett közzé. Az alabamai politikus ebben hangsúlyozza, hogy "mindig az elnök által a 2016-os kampányában meghirdetett politika megvalósításán dolgozott."

Donald Trump és Jeff Sessions
photo_camera Donald Trump és Jeff Sessions Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP

Jeff Sessions Trump egyik legelkötelezettebb támogatója volt az elnökválasztási kampány során: ő volt az első amerikai szenátor, aki nyilvánosan is
támogatásáról biztosította Trump elnökjelöltségét. Kinevezése után folyamatosan romlott meg kettejük viszonya, Woodward könyve szerint

Trump hangoztatta, hogy szerinte Jeff Sessions áruló, mert nem vállalta el az orosz befolyásszerzéssel kapcsolatos vizsgálat vezetését, egyébként pedig „szellemi fogyatékos, ostoba déli”.

Sessions amúgy többek közt azért sem vállalta a vizsgálat vezetését, mert kiderült: ő is találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.