Puzsér: Azt kell üzenni az állam mostani vezetőinek, hogy nem miniszterelnök vagy, hanem önkényúr, nem köztársasági elnök vagy, hanem bajszos szar!!4

oktatás
2018 november 07., 18:53
comments 188

Alig százan vettek részt az LMP ifjúsági szervezetének, a Lehet Más a Jövőnek szerda esti demonstrációján a CEU előtt. A kormány üldözése elleni tiltakozáson az Index beszámolója szerint felszólalt az egyetem egyik volt hallgatója, Ungár Péter és Puzsér Róbert. Utóbbi kijelentette: bár nem mindennel ért egyet, ami a CEU-n folyik, de éppen ilyenkor kell kiállni a kutatást és az oktatás szabadsága mellett, akkor is, ha annak céljával és tartalmával nem tud azonosulni. 

"Nem a CEU miatt vagyok itt, hanem mert nem akarok olyan városban élni,  ahonnan elüldözik az itt tanulókat, oktatókat, boldogulni igyekvőket,"

tette hozzá Puzsér. Szerinte egyszer, ha sokan lesznek, akkor üzenni kell az állam mostani vezetőinek, mégpedig azt, hogy 

nem miniszterelnök vagy, hanem önkényúr, nem köztársasági elnök vagy, hanem bajszos szar, nem házelnök vagy hanem rossz fej házmester! A 20. század rossz szelleme vagytok!

Beszédét azzal zárta: "semmit nem kérünk tőletek, de semmit nem kérünk belőletek sem!"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.