Jelentősen visszaesett a Richter nyeresége a harmadik negyedévben

gazdaság
2018 november 08., 05:14
comments 14

Visszaesett a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége is az előző év azonos időszakához képest. Míg a negyedéves árbevétel 7,4 százalékkal 99,445 milliárd forintra csökkent, a nyereség meredeken zuhant, 43,4 százalékkal volt kisebb, mint tavaly. Mondjuk a cég még így is

9,077 milliárd forint adózott eredményt ért el.A portfolio.hu által készített elemzői konszenzus átlagosan 100,24 milliárd forint árbevétellel és 12,1 milliárd forint adózott eredménnyel számolt, ettől az árbevétel kisebb, a nyereség nagyobb mértékben maradt el.

Összességében viszont idén eddig jobban teljesít a vállalat, mint tavaly. Az első kilenc hónapban elért 323,875 milliárd forintos árbevétel ugyan 3,1 százalékot csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, az adózott eredmény viszont 6,8 százalékkal, 47,652 milliárd forintra nőt. Az egy részvényre jutó kilenc havi eredmény 256 forint, szemben az előző évi bázisidőszakban elért 240 forinttal.

A Richter árbevétele a legjelentősebb piacokon, vagyis az EU-ban és a kelet-európai államokban (FÁK), továbbá Latin-Amerikában visszaesett az első három negyedévben, míg Magyarországon, az Egyesült Államokban, Kínában és a többi piacon nőtt. A legjelentősebb, 23,4 százalékos bővülést az Egyesült Államokban érték el, Kínában 16,1 százalékkal nőtt a forgalom. Az EU régi tagállamaiban (EU 15) 13,2 százalékos, az új tagállamokban (EU 12) 3,3 százalékos volt a visszaesés. A belföldi piacon 3,5 százalékos bővüléssel 28,577 milliárd forintra nőtt a gyógyszergyár forgalma az idei első kilenc hónapban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.