Levelet írt a gimnáziumnak a veronai busztragédia sofőrje

bűnügy
2018 november 08., 05:56
comments 318

Több mint másfél évvel a veronai tragédia után a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának címzett levélben fejezte ki részvétét a balesetet szenvedett busz sofőrje a történtek miatt. A sítúráról hazafele tartó diákok busza Veronánál az autópálya egyik felüljárójának csapódott és kigyulladt. A tragédiában 17-en vesztették életüket.

"Mivel a sítúrát az Önök iskolája szervezte, Önnek szeretném ezúton kifejezni őszinte részvétemet a balesetben elhugyt diákjaik és tanáraik, illetve felnőtt hozzátartozóik miatt. Kérem, belátása szerint tolmácsolja ezt a hozzátartozók felé" - írta a Bors birtokába került levelében a buszsofőr, V. János. Levelében azt is megírta, hogy ő maga a baleset után hónapokkal tudta csak meg, hogy pontosan mi történt, és hogy elhunyt 11 gyerek és hat felnőtt. Hogy csak most írt, azt azzal indokolta, hogy fizikai és lelki egészsége csak mostanra engedte meg ezt.

A Borsnak az egyik áldozat hozzátartozója, Szendrei Endre nyilatkozott, aki unokahúgát vesztette le a balesetben. Ő elképesztőnek tartja, hogy a sofőr az iskolának írt, ahelyett, "hogy elénk állna és elmondaná, hogy mi történt a baleset idején".

Veronában október 31-én kezdődött el a busztragédia bírósági tárgyalása. Az egyetlen magyar vádlott a sofőr, V. János, mellette öt olasz vádlott van, akik annak az A4-es autópályának a fenntartásáért felelősek, ahol a baleset történt. A tárgyalást elnapolták, V. János nem volt jelen az ülésen. (Via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.