Kétszázezres tömeg ünnepelte Lengyelország 100 éves függetlenségét

külföld
2018 november 11., 17:31
comments 134

Vasárnap délután mintegy kétszázezren vettek részt azon a varsói meneten, amelyet Lengyelország függetlenségének századik évfordulója alkalmából tartottak. 1918-ban jöhetett létre hosszú idő után ismét Lengyelország, addig egy 18. századi egyezség alapján az orosz, a habsburg és a porosz birodalmak osztoztak területén (a második világháború idején pedig a németek és a szovjetek osztották fel a területet).

A meneten tavaly viszonylag sok neonáci vett részt, és ez komoly nemzetközi megütközést keltett. Szélsőjobboldali csoportok idén is bejelentkeztek, miközben hivatalos állami megemlékezést is tartottak ugyanakkor, ugyanazon az útvonalon.

Kétszázezren ünnepelték a lengyel függetlenséget Varsóban.
photo_camera Kétszázezren ünnepelték a lengyel függetlenséget Varsóban. Fotó: JANEK SKARZYNSKI/AFP

Varsó polgármestere a szélsőjobbos csoportoknak meg akarta tiltani a felvonulást, de a bíróság a tiltását érvénytelenítette. Pénteken késő este a kormány és a radikális jobbos csoportok megegyeztek a közös vonulásról. A kormány politikusai némi távolságot tartottak a szélsőségesektől végül. A kormány azt kérte, hogy lehetőség szerint csak nemzeti zászlók legyenek a felvonulóknál.

Előfordultak most is EU-ellenes és homofób jelszavak is, és a lengyel ellenzék szerint botrányos, hogy a nemzeti ünnepre a neonácik rátelepedhettek, sőt egy olasz újfasiszta szervezet tagjai is felvonulhattak, de a tavalyihoz hasonló nagyon durva náculásról most nem érkezett beszámoló.

Andrzej Duda lengyel államfő a menet indulásakor mindenkinek megköszönte részvételét, és azt mondta, hogy "mindenkinek van hely a nemzet lobogója alatt".

Hazafias hangulat.
photo_camera Hazafias hangulat. Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto

Mivel ugyanazon a napon tartották Párizsban az első világháborút lezáró béke századik évfordulóját is, és 70 ország miniszterelnöke és államfője volt ott, így nem kellett külföldi vezető politikusoknak azon morfondírozniuk, hogy részt vegyenek-e a lengyelországi ünnepségen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.