Évtizedekre börtönbe dughatják a fiatal El Salvador-i lányt, akit nyolc éven keresztül zaklatott a nevelőapja

külföld
2018 november 12., 15:00

20 éves börtönbüntetésre is ítélhetik azt a fiatal El Salvador-i lányt, akit gyilkossági kísérlettel vádolnak azért, mert egy latrinában szülte meg a gyerekét.

A húszéves Imelda Cortez egy szegény San Miguel-beli családból származik. 2017 áprilisa óta van börtönben, miután gyereket szült a nevelőapjának.

A 70 éves férfi a lány 12 éves kora óta erőszakolta őt, a lány azt mondta, nem is tudta, hogy terhes.

Erős vérzéssel került kórházba, ahol az orvos abortusz gyanúja miatt rendőrt hívott. A rendőrök ezután megtalálták a babát, amely életben volt.

Az abortusz minden körülmények között tilos El Salvadorban, ez pedig sok esetben agresszív nőüldözéshez vezet. Az áldozatok főleg szegény nők, akiknek sokszor fogalmuk sincs arról, hogy terhesek, vagy elégtelen minőségű bizonyíték alapján ítélik el őket, pedig lehet, hogy természetes okokból veszítik el a gyereküket, például elvetélnek vagy halva születik a gyerekük.

photo_camera Fotó: MARVIN RECINOS/AFP

Cortez esete jól mutatja, milyen embertelen a rendszer. Miközben a lány kórházban volt, a nevelőapja meglátogatta, és megfenyegette azzal, hogy ha bármit mond, megöli őt és a testvéreit.

Az eset úgy került napvilágra, hogy egy másik páciens meghallotta a beszélgetést és szólt a rendőröknek.

Cortez ügyének tárgyalása hétfőn kezdődik. A lány egészségi állapotát pszichológusok vizsgálták, és meg is állapították, hogy szenved a zaklatás lelki következményeitől, mégsem kapott segítséget az elmúlt 18 hónapban, amely idő alatt őrizetben volt. A lányát sohasem láthatta.

Az országban 21 éve büntetik az abortuszt. Idén 5 gyilkosság miatt elítélt nőt engedtek szabadon emberi jogi csoportok követelésére. 24 másik nő még mindig a 15-30 éves börtönbüntetését tölti. Cortezen kívül pedig még másik 3 nő vár ítéletre. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.