Kamaszoktól csalhatott ki meztelen képeket a népszerű magyar youtuber

„Szóval kiveséztük a szexet, és eljutottunk ahhoz, hogy képet kért tőlem. Az elején nem nagyon akartam neki küldeni, inkább mondom úgy, hogy egyáltalán nem akartam, de hasonló szavakat használt hozzám, mint amit a Kingás videókban hallhattunk, mondta hogy beszari vagyok, meg punci vagyok, meg hogy miért nem küldök, nem kell félnem, meg hogy jó lesz ez nekem, meg ilyen hasonlókat.”

Egy évvel ezelőtt valaki feltöltött a Youtube-ra egy videót, ami egy 2015-ös csetelés fontos pillanatait emeli ki. A részben írott, részben hangüzenetekből álló összeállításban állítólag az egyik népszerű hazai videós, a Nosika Show és az It’s Nosika nevű csatornákat működtető felnőtt férfi beszélget egy akkor 14 éves, Kinga nevű lánnyal. A videón csak a férfitól idéznek, a beszélgetés lényege azonban (részben a narrációnak köszönhetően) így is kiderül: a vlogger kvázi leteremti a kiskamaszt, amiért hiába várta, hogy bikinis képet küldjön magáról. A videó feltöltője szerint a lányt Nosika Huncut Kingának nevezte el, mert szerette volna, ha Kinga „huncutkodik”.

A felvétel akkor szinte visszhang nélkül maradt, pár videós és nézőik foglalkoztak vele - ők sem túl sokáig. Aztán november elején megjelent egy felhívás Youtube-on: egy Marci nevű vlogger a profiljába egyáltalán nem vágó videót tett közzé FanMadeMaker nevű csatornáján, melyben arról mesél, évek óta nyomja a lelkét az, amit egy három évvel ezelőtti buliban hallott, ahol két menőnek számító videós azzal dicsekedett, bármit kérnek rajongóiktól, legyenek azok akár kiskorúak, megteszik nekik. A vlogger szerint ez a hatalommal, befolyással, népszerűséggel visszaélés tipikus esete. A videóban nincs megemlítve sem Nosika, sem más vlogger, általánosságban esik csak szó a témáról, de a kommentek között szinte azonnal előkerült Nosika neve. Valaki például felteszi a kérdést, vajon miért nem készített az elmúlt évben közös videót vele a Barni nevű vlogger? Hiszen korábban gyakran csináltak ilyeneket, és ezek a videók nagyon népszerűek voltak. 

Miért nem csinálok közös videókat Nosikával?

Egy nappal a felhívás után a kommentekben megszólított Barni, akit több mint félmillióan követnek, publikált egy videót, melyben arról beszél, ideje lenne, hogy megmagyarázza, miért nem készít már közös videókat Nosikával. A hosszas felvezetés után kiderül, azt szeretné mondani, kínossá vált számára Nosika személye. Nem akarja, hogy egy kalap alá vegyék vele, míg a videós nem tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól, amire ő többször is hiába kérte. Érdekesség, hogy Barni ki is mondja, hogy az a fenyegetés, amit a közös platformra kerülés jelentene, a karrierje szempontjából sokkal jobban aggasztja, mint az egész ügy. Hangsúlyozza, egyszerűen nem akar semmilyen szinten részt venni ebben az egészben, ugyanakkor kicsit megérti, hogy egykori jó barátja, Nosika inkább azt az utat választotta, hogy inkább megvárta, hogy magától elfelejtődjön a dolog. De azt nem hagyhatja, hogy az öt-hat évnyi munkát, amit csatornájába fektetett, ez az ügy lerombolja. Hangsúlyozza, ő azt kérte Nosikától, rakjon ki egy videót, melyben tisztázza magát, de mivel ez hónapokkal később sem történt meg, inkább nem készített vele többé közös videót. A videó végén hozzáteszi: a nézőknek tudniuk kell, milyen nehéz döntés volt ez.

Megszólal Nosika

Barni videója után aztán Nosika is feltöltött egyet, a negyven perces felvételen azonban nem csak az úgynevezett Huncut Kinga-ügyről beszél, sőt, valójában alig érinti azt. Sokkal több szó esik arról, milyen sok barátja hagyta cserben mostanában, milyen egészségügyi problémái voltak, és hogy milyen sokat változott az elmúlt időkben, amit sokan rossz néven vettek. Az egy évvel ezelőtti beszélgetést nem tagadja, de azt sem mondja, hogy tényleg megtörtént. Viszont kiemeli, hogy bár nem akar fenyegetőzni, de ha a jövőben bárki nyilvánosságra hozza bármilyen privát beszélgetését az engedélye nélkül, az ellen jogi lépéseket fog tenni. Arról, hogy barátja kifejezett kérése ellenére sem reagált azóta sem a vádakra, csak annyit mond, sosem tudta az egészet komolyan venni. A hangfelvételekre utalva azt mondja, „abban a videóban van egy képes beszélgetés, egy illuminált állapotos hangüzenet.” Arra, hogy a videó ekkora lavinát indít el, nem is számított, „csak pislog”. A videó leírásában Nosika kijelenti, nem járul hozzá semmilyen reakcióvideó, vagy egyéb videó készítéséhez. (Mellékszál, hogy ezekhez nincs szükség az ő hozzájárulásához.) 

A kommentelők és vloggerek a szavaiból azt vették ki, valóban megtörtént a beszélgetés a Kinga nevű lánnyal, és Nosika azzal magyarázza az egészet, hogy részeg volt, mikor ez az egész történt. A csetelésről először videót feltöltő Mannin nevű felhasználó Nosika friss videója alatti kommentjében (melyet Nosika törölt, de Mannin megőrizte az utókornak) azt írta a vloggernek, ezt a videót már jóval korábban kellett volna megcsinálnia, és nem kellett volna belekevernie sem a saját problémáit, sem más pletykákat, amiket állítólag róla terjesztenek. A jogi lépéseket pedig szerinte azoknak a lányoknak kéne megtenniük, akiket zaklatott, nem neki.

„Ugyebár ő egy youtuber, ő biztos nem akar rosszat, nem?”

A 444.hu birtokába jutott információk szerint legalább tíz másik, egy kivétellel az esetek idején 14 év körüli lánnyal folytatott hasonló beszélgetést a videós. Történeteik egymástól függetlenek, akik átélték mindezt, nem ismerik sem egymást, sem egymás beszámolóit. Azok a lányok, akiknek a történeteit megismerhettük, nem tudtak róla, másoknál hogyan próbálkozott állítólag Nosika, milyen kedveskedőnek szánt szavakat használt, és miket kért tőlük, mégis sokuk történetében köszönnek vissza ugyanazok a motívumok, ugyanazok a szavak. 

Elmondásuk szerint többségüket 2015 körül kereste meg a vlogger, általában Facebookon, Snapchaten jelölte be őket, kihasználva azt az előnyt, hogy bizonyos körökben nagyon népszerűnek számított már akkor is. Az egész barátkozásnak indult, megbíztak Nosikában, hiszen videói alapján egy szellemes, joviális, barátságos, túlsúlyos mackó volt, akiért már akkor is több tízezren rajongtak (jelenleg a két csatornájának együtt több mint 230 ezer feliratkozója van). A beszámolók szerint gyorsan a bizalmukba férkőzött, és úgy tűnik, kimondottan kereste a bizonytalanabb, önbizalomhiányos, vagy az ilyen-olyan okok miatt traumatizált lányokat. De azzal is „beérte”, ha valaki ismertsége miatt érezte megtisztelőnek, hogy egy egy a harminchoz közelítő, népszerű youtuber kereste a társaságát.

„Ártatlanul ráírtam Nosira, jött is szinte azonnal a válasz. Elkezdett szíveket küldeni, meg többször is leírta, hogy nagyon aranyos vagyok és ahogy ő mondta, 'cukika'.”

„Volt egy facebookos közönségünk, tele anno 14 éves lányokkal. 19-20-an voltunk benne, és 2-3 lány volt az, akinek nem írt Nosika.”

„Bejelöltük egymást Facebookon és ott is elkezdődött a beszélgetés. Ez egy hétköznap este volt, mikor ebben a Facebook csoportban ‘rátaláltunk’ egymásra, és bejelöltük egymást Snapchaten, és utána egész este beszélgettünk egész éjjelre nyúlóan. Igazából a bizalmamba férkőzött a Nosi, nem hibáztatom, nem volt nehéz dolga. Szerintem már az első estén is mondtam neki mély dolgokat a múltamról, a jelenemről, magamról, hogy hol élek, hány éves vagyok stb (tehát pontosan tudta, hogy köztünk kb. 10-15 év korkülönbség van).”

Az ártatlan beszélgetés általában nem tartott sokáig, a sztorik többsége szerint Nosika rendszerint gyorsan a lényegre tért. „Épp a nagy youtuber-fan korszakomat éltem és állandóan a Youtube-on lógtam. Egy délután érkezett Nosikától a jelölés, aminek persze elképesztően megörültem, majd jött a még nagyobb meglepetés, és üzenet érkezett tőle. Nagyon izgatott lettem, és el is tekintettem attól a röpke 14 év korkülönbségtől, ami köztünk volt, mert ugyebár ő egy youtuber, ő biztos nem akar rosszat, nem? Pár üzenetet írásban váltottunk, majd áttért a hangüzenetekre, kért, hogy mutassam meg a fenekem, kérdezgette, mennyire vagyok huncut, és bár nem állítottam, hogy az vagyok, huncutnak nevezett. Nagyon zavarban voltam, nem tudtam hogy kezelni, azt hittem, csak viccel, és el is engedtem ennyivel, nem szóltam senkinek, a szüleimnek se, a barátaimnak se. Most, három évvel később láttam, hogy volt egy ilyen botrány kb. egy éve, és csak most eszméltem rá, hogy mennyivel komolyabb volt ez a dolog, mint én azt akkor gondoltam”.

A hangüzenetben küldött válasz szinte Nosika védjegyének tekinthető, a huncut és huncutkodás szavakat pedig szinte minden általunk megismert beszélgetés során használta. Volt, akivel találkozott is, volt, akit valamilyen rendezvényen, vagy egy baráti sörözésen ismert meg, a közös pont a sztorikban az, hogy a videós végül valahogy megpróbálta rávenni a lányokat, hogy küldjenek neki bikinis vagy meztelen képeket. Újdonsült barátainak többsége ekkor alig múlt 14 éves, sőt, több, általunk ismert esetben a lányok még kiskorúak voltak.

„14 éves voltam, mikor Nosikába botlottam a Facebookon. Nem tudtam, ki ő, nem tudtam, hogy youtuber. Jókat beszélgettünk, majd észrevettem, hogy próbál célozgatni arra, hogy ő valaki. Próbálja a ‘felsőbbrendűségét’ rám erőltetni. Eleinte nem foglalkoztam vele, és igazából csak barátkozni próbáltam. Én szeretek beszélgetés közben képeket küldözgetni magamról, arról, amit épp csinálok. Ezek nem kompromittáló fotók voltak, de ő mindenbe belelátott valamit, valami perverz dolgot. Ezek után elkezdett tőlem olyan képeket kérni, ahol mondjuk kevesebb ruha van rajtam a megszokottnál.”

„Egy hangüzenet állt az olvasatlan üzeneteim között, izgalommal hallgattam meg, de minél több hangüzenet érkezett, annál jobban éreztem egyfajta kellemetlenséget. Nosika ‘huncutkodásra’ akart késztetni, de szerencsére akkor, 14 évesen volt annyi eszem, hogy ne csináljak olyat, amit megbánnék. Hamar ignoráltam, ezáltal igen gyorsan véget is ért a beszélgetésünk.”

„Hangüzeneteket én is kaptam, olyan kéréseket tartalmazva, hogy küldjek bikinis képet, illetve fürcsis képeket, amilyeneket én akaratlanul kaptam tőle.”

Nosika a legtöbb személyes sztori szerint amellett, hogy „fürcsis”, meztelen, „huncut” képeket kért a lányoktól, rendszerint - kéretlenül - magáról is küldött hasonlókat. A kudarcot rosszul viselte, ha nem sikerült képet kicsalnia áldozataitól, előbb atyáskodó hangnemben teremtette le a lányokat, majd általában sértetten be is fejezte a beszélgetést.

Sokan arról meséltek, ha a videós nem kapta meg, amit akart, lelki zsarolással, megszégyenítéssel próbálta elérni a célját. Az egyik esetben áldozatának - aki a várakozásaival ellentétben nem küldött neki meztelen képeket - azt mondta, csak azzal tudja őt kárpótolni, ha mégis küld pucér, ‘puncis’ képeket. Más, aki azt hitte, baráti kapcsolatban vannak, azt mesélte, miután Nosika hiába kérte, hogy küldjön magáról „popis” képeket, nem válaszolt egyetlen üzenetére sem. Amikor megkérdezte, miért, azt válaszolta, „majd ha lesz popiról kép”. A lány, akitől a „popis” képeket követelte, ekkor 13 éves volt.

Egy lány, aki alig 14 éves volt, amikor online barátkozott Nosikával, szintén azt hitte, a férfi csak viccel, amikor meztelen képeket kért tőle. „Megmondta, hogy nem akar velem barátkozni, mert neki nem arra kellek, hogy barátok legyünk. Az elutasítás után elkezdett rólam kamu dolgokat terjeszteni egy közösségben, és folyton próbálta éreztetni, hogy ‘félnem kell’. Nem mellesleg tőle kaptam olyan képet, amire mondjuk rohadtul nem voltam kíváncsi. Mai napig nem értem, mire gondolt, mikor azt elküldte.”

A beszámolók többségében hangsúlyozzák, a vlogger visszaélt ismertségével, kihasználta, hogy fiatalok és naivak voltak, de néhány esetben arról meséltek, azokban az időkben jól esett nekik a fontosnak tűnő videós figyelme, és nagyon csalódottak voltak, amikor - ha megtagadták a meztelen fotókat - azonnal lepattintotta őket. Az általunk megismert sztorik között csak egy olyan van, amikor a lány eleget tett a kérésnek, és valóban küldött meztelen képeket, ő attól fél, Nosika bármikor tönkreteheti. Hogy mégis megosztotta velünk a sztorit, annak köszönhető, hogy látta, hogyan reagált a vlogger, amikor újra előkerült Kinga története, és ez nagyon felbosszantotta. Szinte mindannyian kiemelték, hogy a legjobban azt sajnálják, hogy biztosan voltak olyan lányok is, akiket Nosika sikeresen hálózott be, és akiknek sokkal súlyosabb nyomot hagyott ez a lelkükben, mint az övékben.

„Régi sztori, de a lényegen nem változtat, ha befolyásolható 14 éves kislány lettem volna, lehet, most máshogy alakult volna az életem.”

„Biztos vagyok abban hogy van még olyan lány rajtam kívül, akivel szintén megtörtént ez, akit esetleg mélyebben is érintett meg, mint engem. Szóval én jól vagyok, a Nosi nem keserítette meg az életem, csak szégyenérzetet hagyott hátra nekem.”

„Ki tudja, lehet, volt olyan, aki teljesítette a kívánságait. Remélem, fény derül mindenre, és megkapja azt a büntetést, amit megérdemel.”

Szóba jött az is, hogy szívesen elvesztené a szüzességemet

Az egyik beszámoló szerint Nosika egy éppen kritikus élethelyzetben lévő lánynak ajánlotta fel, hogy szívesen elveszi a szüzességét. A videós tudott áldozata nehéz családi körülményeiről és arról, hogy a közelmúltban súlyos traumát élt át, ezekről sokat beszélgettek is. Nagyon gyorsan szóba került köztük a szex, „ezen belül mindenféle, amit el tudtok képzelni.” Nosika arról kérdezgette a kiskamasz lányt, szűz-e, ha igen, milyen pózban szeretné elveszíteni a szüzességét, illetve hogy mi érdekli a szexben. „Nem kényszerített, meg semmi, de volt egy olyan érzésem, hogy bele kell mennem ezekbe a beszélgetésekbe, különben elvesztem őt. (Fontos volt számomra, ugye, végre egy ember akit érdeklek.)”

„Szóval kiveséztük a szexet, és eljutottunk ahhoz, hogy képet kért tőlem. Az elején nem nagyon akartam neki küldeni, inkább mondom úgy, hogy egyáltalán nem akartam, de hasonló szavakat használt hozzám, mint amit a Kingás videókban hallhattunk, mondta hogy beszari vagyok, meg punci vagyok, meg hogy miért nem küldök, nem kell félnem, meg hogy jó lesz ez nekem, meg ilyen hasonlókat. 

Nem nagyon akartam beadni a derekamat, de aztán válaszút elé állított, úgymond többször mondta, hogy hát hogy ha nem küldesz, akkor csak nagy a szád, akkor miért beszélgetünk, ennek így nincs értelme, hogy beszélgetünk a szexről meg a hangüzeneteket küldjük egymásnak a szexről, és mégse küldesz képet, ennek így sok értelme nincsen stb. A lényeg a lényeg, hogy küldtem neki meztelen fotót, amin a mellem volt látható, egy tükörben fotózott képen, amit nagyon-nagyon megbántam már a rákövetkező nap. És jött az a tipikus eset, hogy én odanyújtom a kisujjamat, és neki az egész karom kell, vagy hogy is van ez a mondás, de egyre több meztelen fotóra vágyott. Nem nagyon szerettem volna neki küldeni többet, ugyanúgy beszélgettünk nap mint nap. Többször említette, hogy eljátszadozott magával a képem társaságában. Szóba jött az is, hogy szívesen elvenné a szüzességemet, vagy ha még idősödök pár évet, vagy akár most is találkozhatnánk kettesben.” Amikor mindez történt, a lány még nem töltötte be 14. életévét.

A magyar Youtube-ot már egy hete tartja lázban az eset, de olyan konkrét sztorikat, mint amilyeneket mi, a 444-nél megismerhettünk, sehol nem írtak le (igaz, a kommentek között többen is írták, hogy ez „közismert dolog”, „mindenki tudja régóta”). Viszont ahogy dagadni kezdett a botrány, egyre többen szólaltak meg azok közül, akik valamilyen szinten érintve érezték magukat. Ezek között volt a The Hungarian Gamers csatorna vloggere, aki arról beszélt, nekik csak annyi közük van az egészhez, hogy miután a „Kingás” beszélgetésről készült videót az eredeti feltöltő csatornájáról letörölték, őket kérték meg, hogy publikálják azt újra az ő csatornájukon. A kérésének eleget is tettek. A videós azonban úgy érezte, ha már megszólal, van még egy kis mondanivalója a témában, mert szerinte az ilyen esetek ellen minden normális embernek fel kell szólalni, és akik benne vannak ezekben a dolgokban, azokat meg kell büntetni. 

„Ugyanis ez már rég nem arról szól, hogy most kinek a Youtube-csatornájával mi van. Akik ebben tényleg érintettek, és esetleg kiderül bizonyítékok alapján, hogy tényleg bűnösek, azoknak nem a Youtube-csatornájuk miatt kell izgulniuk, annál sokkal komolyabb gondjaik is lesznek” - mondja a vlogger. „És őszintén nagyon remélem, hogy ki fog derülni az, aminek ki kell derülni. 

Őszintén megmondom, ennek a dolognak már egy éve nagyobb figyelmet kellett volna szentelni, amikor napvilágot látott ez a pár bizonyíték. Viszont akkor ez nem történt meg. Szerencsére most a nagy videósok is foglalkoznak ezzel, és remélem, hogy minél többen fognak ezzel a témával foglalkozni az elkövetkezendő napokban, hetekben.”

Az ügyben kerestük Nosikát, aki a kérdéseinkre nem válaszolt, de jelezte, nem járul hozzá, hogy a személyét és a vele szemben felmerült vádakat illető ügyekben cikk szülessen, mint írta, a megfelelő jogi lépéseket megtette. Kerestük az őt képviselő ügynökséget is, melynek honlapján „Bogárkáink”  menüpont alatt szerepel youtuberként, de azt a választ kaptuk, az ügyvezető igazgató szabadságon van, így egyelőre nem áll módjukban válaszolni, a válaszokat egy későbbi, pontosan meg nem határozott időpontra ígérték. 

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.