Meghalt az ember, aki a világ leghíresebb számítógépének adta a hangját

GYÁSZ
2018 november 12., 12:16

Meghalt Douglas Rain, a színész, aki a világ egyik leghíresebb számítógépének adta a hangját:

a HAL 9000-nek, a 2001: Űrodüsszeia című filmben.

Rain halálhírét az általa alapított színházi fesztivál szervezői jelentették be. 90 éves volt. 

link Forrás

Douglas Rain elsősorban színházi színész volt, nem is ő volt Stanley Kubrick első választása a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógép szerepére, de amint meghallotta a hangját egy 1960-as dokumentumfilmben, máris felhívta. Rain két nap alatt felmondta az összes szövegét, de a filmet állítólag sosem látta.

A Stratford Fesztivál művészeti vezetője, Antoni Cimolino szerint a színész olyan intelligens volt, mint HAL, csak pluszban még emberséges is

Búcsúzzunk tőle a film egyik legjobb jelenetével (vigyázat, SPOILER):

link Forrás

(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.