Az ELTE Etológia Tanszék kutatói újabb eredményeket értek el a macska-ember kapcsolat vizsgálata során. Kimutatták, hogy az ember-állat interakció hatása egy olyan, alapvetően nem társas múlttal és őssel rendelkező faj esetében is, mint a macska, rendkívül erős. Publikációjuk „Cats (Felis silvestris catus) read human gaze for referential information” címmel az Intelligence című folyóiratban jelent meg.

A tanulmányról szóló közleményük szerint az emberi kommunikáció során számos olyan jelzéstípust ismerni, amelyek az ismeretek megosztását szolgálják. A gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett gesztusokkal a jeladó fél viselkedésével irányítja a jel vevőjének figyelmét egy mindkettőjük számára fontos külső tárgyra, vagy irányra. Mutatni márpedig sokféleképpen tudunk, leggyakrabban kinyújtott karral és mutatóujjal, de igen sokszor csak fejfordítással és nézéssel, vagy akár csak a szemünk pillantásával. 

Mint írják, az összehasonlító pszichológiai és etológiai kutatásokban sokat vizsgálták, vajon az embereknél már babakorban megjelenő mutatáskövető képesség jellemző-e az állatokra is. Az eddigi eredmények szerint a kézzel-karral való mutatás alapján számos állatfaj képes kiválasztani a jutalmat rejtő helyet, viszont a fejfordítás, illetve a szemmel pillantás helyes követése még a főemlősöknek is nehézséget okozhat. Eddig gyakorlatilag csak a kutyáról bizonyosodott be, hogy utóbbi jelzések láttán is helyesen képes dönteni.

„A macska kognitív etológiai tanulmányozása eddig sokkal kisebb intenzitással folyt, mint a kutyáké – talán azért is, mert a társállatként tartott macskákat jóval nehezebb együttműködésre bírni az emberi interakciókkal járó kísérleti helyzetekben. Ez a tendencia mostanában változni látszik, hiszen a macska-ember kapcsolat megismerése rendkívül érdekes a domesztikációs folyamatok feltárása szempontjából. Egyrészt, mivel a macska igen sikeresen tölti be a társállat funkciót, arra következtethetünk, hogy számos szocio-kognitív képességben hasonló teljesítményt nyújthat, mint a kutya. Másfelől, mivel a macska magányos életmódú őstől származik, kérdéses, vajon mekkora mértékben tehetett szert a domesztikáció során az emberrel való társas együttélést megkönnyítő képességekre.” – írják.  

Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter vezetésével Szapu Julianna MSc-hallgató és Faragó Tamás posztdoktori kutató arra a kérdésre keresték a választ, vajon a kedvencként tartott macskák követik-e egy számukra ismeretlen személy fejfordítással küldött jelzéseit egy választós tesztben. Azt is vizsgálták, hogy a feladat megoldását segíti-e az esetükben az, ha az ember verbális figyelemfelhívó jelzéseket hallat a nézéssel történő mutatás előtt: vagyis jellegzetes hanghordozással a nevén szólítja a macskát, és kéri, hogy az figyeljen. 

A teszteket a macskatartók otthonában végezték, összesen 41 egyed esetében sikerült a macskát és gazdát próbáló 24 „feladványt” végigcsinálni. A feladat egyszerű volt: két edényke egyikébe jutalmat rejtett el a kísérletvezető, majd a földön maga elé helyezett edények közül arra nézett rá, amelyikben a jutalom volt. Ekkor a vele szemben ülő gazda elengedte a macskát, és az választhatott az edények közül. A 24 próba felében a jelzést figyelemfelhívó megszólítás, a másik felében pedig semleges csettegés előzte meg. Azt is vizsgálták, vajon a folyamatos bámulás, vagy a fej oda- majd visszafordításával történő tekintés lesz-e a hatékonyabb mutatás. 

Az eredmények szerint a macskák átlagban 70%-hoz közeli eredményességgel találták meg a jutalmat, ez pedig magasan a véletlen szint fölötti, kiváló teljesítmény – hasonló a korábban a kutyáknál mértekhez.

Ugyanolyan jól teljesítettek a hosszas és a rövid ideig történő nézések, illetve a verbális és nem-verbális figyelemfelhívás esetén. A néven szólítás hatását abban tudtuk kimutatni, hogy ilyenkor gyorsabban lehetett szemkontaktust létesíteni a macskával.

A tanulmány lényeges abból a szempontból, hogy az ember-állat interakciók terén rávilágít az ember mellett élésre történő szelekció hatására egy olyan domesztikált faj esetében, amely bár a kutyához hasonló társállat funkciót tölt be sok esetben, viszont alapvetően nem társas múlttal (illetve őssel) rendelkezik. Ezek az eredmények tehát a domesztikáció és az azt követő tanulási folyamatok általánosítható következményeinek megismerése szempontjából is érdekesek.

A tanulmány teljes terjedelmében ezen a linken érhető el.