A szombat esti hírügyelet vége felé megkértem a t. olvasókat, hogy segítsenek értelmezni az első és második világháború katonai és civil áldozatainak aznap állított emlékművet. 

Blaskó János alkotását a XIII. kerületi Csángó utcai lakótelepen avatta fel Tóth József polgármester és az emlékműállítást kezdeményező katonaszervezet, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnöke, Hazuga Károly altábornagy. Ennél sokkal többet nem lehetett tudni róla, túl azon, hogy lényegében egy lyukas téglalapról van szó:

Az email-címemre érkezett megfejtések alapján egyértelmű, hogy érdemes volt feltenni a kérdést, mert sokan komolyan elgondolkoztak rajta. Így például kiderült, némi meglepetésemre, hogy a válaszadók kábé harmadának jutott majdnem ugyanaz az eszébe, vagyis az enigmatikus szobornak látszik lenni egy kézenfekvő/általános értelmezése.

Ahogy György írja, ez 

gyászkeret, amelybe mindenki gondolja bele, akiket gyászol – legyenek azok rokonok, ismerősök, vagy valamennyi áldozat.

Dávid és Ubul szinte szó szerint ugyanezt írta, míg Eszter kultúrtörténeti hátteret is felvázolt hozzá:

Gyakori volt az időszakban a frontális műtermi vagy otthon készült katonaportré - esetleg családdal. Nos, itt a keret megvan, de csak a semmi tátong benne... A katona nem tért vissza, a romantikus hősi póz az enyészeté lett... A hőskultusz jegyében történő figurális hősábrázolás helyett - ami még Nyugaton is kb. a 60-as évekig jellemző volt - ez az alkotás rámutat az efféle kultuszok megkonstruált voltára is. 

Nem mintha a szerző szava lenne a döntő, de maga a szobrász is ilyesmit mondott a köztépkép.hu-ra tudósítást író felhasználónak: „A nagy négyzet egy keret, egy fénykép kerete, egy olyan fényképé, amin mindenki rajta van, aki hiányzik, aki nem lehet ott, mert áldozata lett a háborúknak.”

Regina szintén képkeretnek látja, de szerinte a néznivaló maga az emlékmű környezete, a mindenkori jelen:

Egyértelműnek tartom, hogy ha szembeállunk vele, akkor egy élő képet nézhetünk, ami egyben illusztrációként szolgál, hogy miért harcoltak anno. Magasztos egy interpretáció, tudom.

Sándor hasonló vonalon haladt, de nem egészen ugyanoda jutott:

Azt hiszem, nekem ez az emlékmű azt üzeni, hogy a háborúkból kiemelkedő tanulságokon keresztül kellene néznünk az új világot. Figyelni arra, hogy ami ahhoz vezetett, elkerüljük, és tudjunk békében élni egymás mellett. Erre ad lehetőséget az a szimbolikus keret, amin keresztül egy szebb világot kell, kellene látnunk.

Jöttek kifejezetten költői/kreatív/elszállt értelmezések is:

• Dávid Egy lehetséges megfejtés: A jelen a múlt köveire épült és a múlt egyben ablak is a jövőre.
  
• János Erről az emlékműről csak az jutott eszembe, hogy VAKABLAK. Akár innen, akár onnan nézem és értékelem (1914-18 felől 1941-45 irányába, akár fordítva).
  
• Barna annyit írt: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!” 
  
• Ákos Szerintem egy üres obeliszk a 2001 Űrodüsszeia mintájára, csak ez az értelmetlenséget fejezi ki.
• István A képbe azt látom bele, hogy manapság sokféleképpen akarják kimagyarázni a múltat.
  
• Miklós Mint szobor: teljességgel értelmetlen és értelmezhetetlen, pont úgy mint a háborúk. És éppen a fentiekből kifolyólag nagyszerű emlékmű. 
  

Volt olyan, akit Kazimir Malevics négyzetére, mást a National Geographic vagy a Deutsche Bank logójára emlékeztetett. A legnépszerűbb kommentben ezt meg is rajzolták:

J-nek több ötlete is volt:

• 1. „Tipikusan magyar” csillagkapu - átjáró a közelmúltbeli tipikusan magyar győzelmek között
  
• 2. Magyar teletabi
  
• 3. Semleges keretben mindannak a listája, amit biztosan és jól megtanultunk háborúkból

Aztán akadt, akinek egyáltalán nem tetszett a szobor. Mihály szerint például nem jelent semmit: „szerintem egy másik megrendelésre csinálta, csak azt visszamondták.” 

Gábor pedig egészen más, mondhatni urbanisztikai szempontból közelített:

Mikor azt írtad, hogy jól néz ki, lehet nem nézted meg, milyen volt a terep előtte. Egy park volt, egy kis oázis a betonházak között, sok zölddel, kis ösvénnyel a közepén, amin öröm volt átsétálni. Volt egy ivókút is. Ahol zöld fű volt, ott most leszórták az egészet hófehér kaviccsal, az utolsó képen látszik is. És az emlékmű nem teszi boldoggá az embert, szomorú dolgokra emlékeztet, oda az ösvényen átsétálás pici apró napi öröme.

Előtte ilyen volt:

Akit érdekel, hogyan néznek ki Európában az I. világháború legszebb és/vagy legkülönlegesebb emlékhelyei, azoknak ezt a gyűjtést ajánlom.