emlékmű

Máris lebontották a devecseri szárnyas falloszt, amiről kiderült, hogy valójában fából kifaragott AI slop volt

„Én ezt az emlékművet nem is láttam a helyén ráadásul kötőhártya-gyulladásom volt” – mondta a devecseri polgármester, aki persze nagyon is látta a szobrot, csak 3 darabban. Kamu képek terjednek a hímtagot láncfűrésszel aprító papról.

Szily László
ÉLET

Az ország legfaszább emlékművét avatták fel Devecserben

Az államalapítás augusztus 20-i örömünnepén áldották meg a nem akármilyen Mohácsi-vész emlékművet, ami végre leveti rólunk az úgynevezett Magyar Átkot.

Szily László
MŰVÉSZET

Az ismert fesztiválszervező tervezte ezt az új, gyönyörű Fenyő Miklós-emlékpadot

Zamárdiban áll a strandon.

Szily László
ÉLET

Lebontottak egy GULAG-emlékművet az észak-oroszországi Vorkutában, amin az ukrán címer is rajta volt

A hatóságok szerint ukrán nacionalistáknak állítottak itt emléket még 2010-ben.

Gazda Albert
külföld

Szijjártó klubelnök munkaidőben, reggel 8:15-kor avatta fel Bozsik József szobrát, amikor a szurkolók nem tudtak elmenni

Nem Bozsik múlt pénteki születésnapján avatták fel, nem is vasárnap, amikor az utolsó hazai meccsen több ezer szurkoló volt jelen.

Szily László
sport

Navalnijról nevezné el a Bajza utcai metrómegállót a Kétfarkú Kutya Párt

„Bajza utca – Navalnij emlékmű” lenne az új név, az előterjesztésről a Fővárosi Közgyűlés dönt.

Benics Márk
belföld

Az 1956-os emlékmű vasoszlopai közé szorult egy kislány

Tűzoltók húzták ki, és visszakísérték a nagymamájához.

Kolozsi Ádám
belföld

Az orosz nagykövetség linkekkel teli levelet küldött Kovács Gergelynek az ukrán dezinformációról

Mert hallották, hogy a XII. kerületben ukrán háborús emlékművet készülnek felállítani.

Fődi Kitti
belföld

Elbontják a pokoli Grenfell-tornyot

Sok áldozat családjának és túlélőnek fájdalmas a döntés.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Pusztuló, rozsdát eresztő vastömb emlékeztet majd a Dunába lőtt hős keresztény embermentőre

A szinte teljesen elfeledett Bernovits Vilmának állítanak különleges emlékművet a rakparton. A hitoktatót Salkaházi Sárával együtt végeztek ki a nyilasok. A saját alkalmazottjuk jelentette fel őket bosszúból.

Ács Dániel
MŰVÉSZET

A Capitoliumban az asztalra ürítő trumpisták előtt tisztelgő szarszobor jelent meg Washingtonban, a Capitolium előtt

Szabályosan kanyargó bronzkaka emlékeztet a január 6-i zavargásokra. Trump kegyelmet adna a behatolóknak.

Kolozsi Ádám
külföld

A Gellért-hegy egyszerre két elnyomó hatalomnak volt a városi díszlete, most rátesznek egy keresztet a szovjet emlékműre

Álmodtak már boldogasszonyanyánkat játszó szentkoronát is a Gellért-hegyre, ehhez képest egész szolid a gigantikus kőkereszt. Így is ez lesz az egyik leginkább szimbólumokkal terhelt köztér Budapesten.

Kolozsi Ádám
KULTÚRA

Leöntötték fehér festékkel a szentpétervári Prigozsin-szobrot, ráadásul adtak a kezébe egy lila műpéniszt is

Az esetről készült videón még csöpög a festék.

Gazda Albert
külföld

Három Oroszország Hőse kitüntetéssel a mellén avatták fel Jevgenyij Prigozsin bronzszobrát Szentpéterváron

Ha megéri, most ünnepelte volna a 63. születésnapját.

Gazda Albert
külföld

Emlékművekkel örökíti meg az Orbánnal való barátságát a szerb elnök

Aleksandar Vučić nagyra értékeli a szoros személyes kapcsolatot.

Benics Márk
barátság