Duterte kilógott szundikálni az Asean csúcsértekezletéről

külföld
2018 november 15., 09:24
comments 15

Több találkozójáról is lemaradt az Asean ázsiai regionális szervezet szerdai csúcsértekezletén Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök, mert többször is ellógott szundikálni. Ezt nemhogy nem tagadta, még meg is erősítette szóvivője, aki szerint az elnök azért hiányzott több, előre leszervezett találkozójáról is, mert "utol kellett érnie magát alvásban".

"Mi rossz van a szundikálással" - válaszolta a kritikákra maga a 73 éves elnök is.

A BBC beszámolója szerint Duterte rendszeresen lógja el találkozóit, emiatt már komolyan téma lett egészségi állapota, főleg azután, hogy októberben még rákgyanújáról is beszámolt. Szóvivője szerint viszont az elnök "remek fizikai állapotban van", csak hát rengeteget dolgozik, és "csak napi három óra jutott alvásra". Duterte pedig azt mondta, hogy bár a kis szunyókálásai nem elegek, arra elegek voltak, hogy kibírja az elmúlt pár napot. Mindennek szóvivője szerint amúgy "semmi köze az egészségi állapotához".

link Forrás

Az Asean csúcsértekezletén részt vevők közül a Bloomberg és a Washington Post beszámolói szerint nem Duterte volt egyedül fáradt. Mint írták, Mun Dzsein dél-koreai elnök is elpilledt, amikor negyed órát várt Mike Pence amerikai alelnökre. (via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.