Összesen 64 ezer euró kártérítést ítélt meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnak a strasbourgi emberi jogi bíróság

POLITIKA
2018 november 15., 11:57
comments 31

Kedden számoltunk be róla, hogy az orosz hatóságok nem engedték kiutazni Alekszej Navalnijt saját strasbourgi perének ítélethirdetésére. A férfinek a Emberi Jogok Európai Bírósága összesen 64 ezer euró kártérítést és perköltségek ítélt meg, amiért 2012 és 2014 között összesen hét alkalommal vették jogsértő módon őrizetbe Oroszországban a helyi hatóságok. Navalnij szerint ezekben az esetekben, például demonstrációk szervezésével összefüggésben politikai okokból korlátozták a jogait. Ezzel nagyjából egyetértett az európai bíróság is, illetve hát azt állapították meg, hogy őrizetbe vétele valóban jogsértő és politikailag motivált volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.