Életfogytiglanra ítélték a vörös khmerek két vezetőjét

külföld
2018 november 16., 08:51
comments 80

Népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekért újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken a phnompeni nemzetközi törvényszéken a még életben lévő két vörös khmer vezért.

Nuon Cheát, a vörös khmerek fő ideológusát, Pol Pot diktátor helyettesét és Khieu Samphant, az 1975-től 1979-ig fennálló kegyetlen rendszer államfőjét már 2014-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték emberiesség elleni bűncselekményekért, de akkor a városi lakosság tömeges vidékre költöztetésével és sokak eltüntetésével összefüggésben. Azt az ítéletet fellebbezés után 2016-ban megerősítette az ENSZ által támogatott rendkívüli kambodzsai törvényszék külföldi tagokból is álló felsőbb fokú kamarája. Kambodzsában nincs halálbüntetés.

Nil Nonn bíró az új ítélet pénteki ismertetésekor megállapította, hogy a vörös khmerek népirtást követtek el az ország vietnami és a muzulmán vallású csam kisebbsége ellen is. A bíróság Khieu Samphant bizonyítékok hiányában felmentette a csamok elleni népirtás vádja alól, de őt is bűnösnek találta a vietnamiak elleni népirtás vádjában. Az emberiesség elleni bűncselekmények közül ezúttal a vidéki munkatáborokban és mezőgazdasági szövetkezetekben elkövetett kínzásokat, nemi erőszakot, nem szándékos emberölést, emberek eltüntetését említették meg. A háborús bűncselekmények közül pedig a szándékos emberölést és az embertelen bánásmódot.

photo_camera Nuon Chea a bíróságon Fotó: MARK PETERS/AFP

A bíró közölte, hogy az elítéltek fellebbezhetnek az ítélet ellen a törvényszék nemzetközi kamarájához.

A 92 éves Nuon Cheát mentőautó, a 87 éves Khieu Samphant pedig furgon vitte a törvényszékre a közeli börtönből. Mindketten jelen voltak az ítélethirdetés kezdetén, de mivel Nuon Cheának szívbetegsége van, eljárás közben átvitték egy másik terembe. 

Noha e két elítélten kívül nincs már életben senki a legmagasabb rangú néhai vörös khmer vezetők közül, elképzelhető, hogy semmilyen per nem lesz már ezen a rendkívüli törvényszéken politikai okokból, pedig vannak még középszintű vezetők, akik ellen lehetne eljárást indítani - jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség. Ugyanis az ország autokrata miniszterelnöke, Hun Sen nemrég kijelentette, hogy nem enged több pert indítani, mert szerinte ezek megingatják a társadalmi békét.
Hun Sen maga is vörös khmer parancsnok volt, de dezertált Vietnamba, és a Pol Potot elsöprő Vietnam utána őt tette meg kormányfőnek.

Egyes megfigyelők szerint csalódást keltő, ha nem vonnak felelősségre minden bűnöst, mások úgy vélik, a törvényszék már így is sokat tett a kambodzsai megbékélésért. Alexander Hinton, a Rutgers Egyetem antropológiaprofesszora szerint a nemzetközi törvényszékek létrehozása - noha politikai akarat eredményei, és teljesítményük elmarad a várakozásoktól - még mindig jobb megoldás, mint hogy a bűnösök büntetlenül maradjanak. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.