Péntek reggel úgy negyed tíz után keserédes arccal nyomkodtam a csikket a hamutartóba, mert már ekkor abban a dilemmában fuldokoltam, hogy Pilsnert, vagy esetleg Černá Horát rendeljek-e majd a jókora sörválasztékból abban a dunaszerdahelyi pubban, ahol még ráadásul a helyi csapat egyik legjobb – nekem pedig a kedvenc – játékosával készültem beszélgetni futballról, piáról, rock&roll-ról, nőkről… de inkább csak futballról.

Hogy mindennek mégis mi köze a Britanniához? Éppen csak annyi, hogy hősünk Newcastle városában robbant be a futballközegbe, töltött el ott öt évet, azóta pedig egy másik rövid angol kitérő után először kölcsönbe, majd véglegesen a dunaszerdahelyi DAC csapatához került, és lett 23 éves korára a Fortuna Liga egyik legjobb belső védője, sőt szlovák válogatott is. Ľubomír Šatkávala MOL Arénától nem messze egy „ír” pubban beszélgettünk.

- Először is gratulálok a Nagyszombat elleni drámai diadalhoz (DAC 3-2 Nagyszombat a 90. percben született győztes góllal – a szerk.), amit kis híján tízezer ember előtt vittetek véghez. Angliában az U23-as meccsekre kilátogattak ennyien valaha is?
- Köszönöm, fantasztikus volt ismét, de ez szinte minden meccsre igaz ebben a kis városban, pláne, ha ilyen végkimenetelű. Newcastle-ben a „B”-csapat meccsein természetesen nem volt ennyi szurkoló, maximum úgy 1000 - 1500. A Sunderland elleni derbiken nyilván ott is érezhető volt, hogy nem csak egy sima hétköznapi meccs, de volt szerencsém többször is a nézőtérről, vagy a cserepadról figyelni a nagycsapatot a St.James’s-ben. Na, az már egy más világ, Anglia a javából.

- 2012 májusában érkeztél Newcastle-be. Mindig van „második” kedvenc csapatom a bajnokságban – mostanában többnyire a Bournemouth, vagy a Watford – , akkoriban bizony a ’Castle volt az, érthető okok miatt.
- Nem csodálom, óriási volt a csapat abban a szezonban. Nem elég, hogy volt ott egy Demba Ba, de amikor tavasszal nem ment neki, érkezett mellé egy Cissé, és ő lőtte a gólokat. (Papiss Cissé fél szezon alatt 14 meccsen 13 gólt lőtt, úgy, hogy négyszer is duplázni tudott. Ezek közül a Chelsea ellenire nyilván mindenki emlékszik… Eközben Demba Ba február 5-én lőtte utolsó, szám szerint a 16. gólját a szezonban - a szerk.) És akkor hadd ne említsek olyan spílereket, mint Ben Arfa, vagy akár Cabaye.

- Befolyásolta a döntésed a csapat akkori bravúros szereplése? Nyilván voltak más kérőid is.
- Volt egy ügynököm, aki még máig is az. Angol egyébként, csak nagyon sok kapcsolata van Szlovákiában, ő dobta be először a Blackburn Rovers-t. A lehetőség meg volt rá, hogy itt folytassam, de ekkor jött az érdeklődés a Szarkáktól is. Nem múlt sokon a dolog… Végül a Newcastle lett a befutó, és jó döntésnek tartom, a Blackburn ráadásul ki is esett a Premier League-ből a szezon végén. Emellett Olaszország is képbe került, de engem mindig is Anglia vonzott leginkább.

- Mik voltak elsősorban a céljaid? Nagyon fiatal voltál még.
- Persze, a nagycsapatot hülyeség lett volna akkor reálisnak tartani, Coloccini, Williamson és Taylor játszottak a poszton, de a jobb oldalon is (Šatka könnnyedén eljátssza ezt a posztot is – a szerk.) ott volt a későbbi bajnok Simpson, és érkezett Debuchy is. Mindenképp az U21-ben szerettem volna megragadni a kezdőben először.

- Ez elég gyorsan sikerült is, és nem „csak” a jobbszélen, hanem középen.
- Szerencsére igen, keményen dolgoztam. Angliában egyébként nehéz dolog ez az egész középső védő kérdés, gondolok itt főleg a fiatal korosztályra. „Ha nem vagy egy benga állat, nincs keresnivalód” – és az a baj, hogy ezt nem csak Józsi gondolja így öt sör után a sarki pubban, hanem több edző is. Szerencsére mára már nemhogy a védőknek, jobb helyeken a kapusnak is tudnia kell valamit lábbal. Nekem is ez jön be, nem szeretem felvágni a labdát a semmibe.

- Ha már edzők, kit emelnél ki?
- Mindenképp Alan Pardew volt az, aki a legtöbbet motivált az ottlétem alatt, az elejétől kezdve nagyon sokat beszélgetett velem. Az első nagy esélyemet persze Carvernek köszönhetem, de ő alig volt ott, és egyébként is csak ideiglenesen nevezték ki. Csalódott voltam, amikor Pardew távozott, és főleg amilyen körülmények közt. Igen, tudom, hogy azok közé tartozik, akiket úgymond divat szidni, meg gúnyolni, de szerintem sokan kellemesen csalódnának, ha megismernék.

- McClaren? Vele mi volt a helyzet?
- Nem is tudom, őt most inkább hagyjuk – mosolyog. Benitezzel meg már nem is beszéltem, nyilvánvaló volt, hogy neki tapasztalt játékosok kellenek.

- Mikor érezted úgy, hogy reális esélyed van a csapatba kerülni? Megjegyzem, hallottam olyat is, hogy a szurkolók mondhatni követelték, hogy bedobjanak a mély vízbe, ahogy korábban Kádárt is.
- Nem tudom, Kádárt nem ismertem, pont akkor távozott a csapattól, amikor én érkeztem. Viszont azt éreztem, ha Pardew marad, ő adott volna esélyt a Premier League-ben is. Szóval, akkor.

- A tarcsiban viszont eközben jól ment, ha nem tévedek alig fordult elő, hogy ne játszottad volna végig az összes meccset, és a második szezonodban jött az első gól, ennek is utánajártam. Pont az Arsenal ellen, akiknek én szurlolok.
- Komolyan? Nem rosszak, de egy Koscielnyt azért elbírnának – nevet. Na igen, az Arsenal ellen. A maiak közül ott volt például többek közt Bellerín is. A következő szezonban pedig már magamra húzhattam többször a csapatkapitányi karszalagot is. Na, azt képzeld el, amikor a kisebbik Ameobi, és Ben Arfa szaladgálnak előtted, lövik a gólokat, és te vagy a kapitányuk. Ben Arfa a top10-ben volt az egész világon… illetve lehetett volna, de nem létezett a Földön olyan ember, akivel ne lett volna képes összekapni valamin. Te jó ég, milyen játékos volt… Emlékszel arra a szólóra?!

Visszatérve, jó érzés volt kapitánynak lenni. De a korábbi szezon végén már ott lehettem a nagyokkal is a padon az Anfielden, és ebben a szezonban, amiről most beszélünk több hazai meccsen is, idegenben pedig olyan helyeken, mint az Old Trafford, a Stamdord Bridge, vagy a Goodison Park. Nagy élmények voltak ezek. Együtt lélegezni a kerettel, mindenkivel. Más, mint amikor a lelátón ülsz.

- Volt egy röpke három hónapod 2016 elején a York City csapatánál kölcsönben a League Two-ban (angol negyedik vonal – a szerk.). Itt mi történt, hogy jött ez a dolog?
- Őszintén, nem akartam „örökké” az U21-ben játszani, és egyértelművé vált számomra az is, hogy McClaren csapatában egyszerűen nincs jövőm – erre nagyon jó példa, hogy a Ligakupában sem kaptam helyet még a kispadon sem. Ellentétben az előző szezonnal, ahol a sokkal rangosabb FA-kupában mutatkozhattam be a Leicester ellen, Davide Santont váltva a jobboldalon. A York City viszont egy kiábrándító kaland volt. Az egész League Two szembemegy azzal, amit én próbálok képviselni. Ott van melletted egy harmincegynéhány éves játékos a védelemben, és csak azt hallod tőle, hogy baszd előre, a többi nem a te dolgod, oldják meg elöl a támadók. Az az igazság, hogy nem éreztem jól magam már a Newcastle-nél sem, tudtam, hogy a következő szezonban váltanom kell. Ez a váltás aztán már télen sikerült.

- 2017 januárjában érkeztél meg Dunaszerdahelyre kölcsönbe, és attól kezdve László Csaba irányításával egészen a szezon utolsó meccséig veretlenek maradtatok a bajnokságban.
- Nagyon jól sikerült a kezdés számomra, de úgy gondolom, a csapat is itt indult el afelé az úgymond másodvirágzás felé, amit Világi Oszkár klubtulajdonos is célként tűzött ki érkezésekor. Azóta is boldog vagyok itt, kijelenthetem, hogy minden szempontból a legjobb helyen focizom Szlovákiában.

- Az edzők terén sem lehet okotok panaszra…
- Abszolút így van. Marco Rossival nagy dolgokat vittünk véghez, ismét komoly tényezők lettünk a bajnokságban, az Európa Liga selejtezőkről nem is beszélve. Már régóta ki voltak éhezve az itteni emberek valami hasonlóra. De nincs ez másképp Peter Hyballával sem.

- Na igen, gondolom említenem sem kell a Jürgen Klopphoz való kötődését… Milyen vele dolgozni?
- Ő egy őrült (nevet.) És igen, sokan „csúfolják” őt az új Kloppnak. Pontosan tudja, mit akar csinálni, mi pedig azt mindig 100%-ban megpróbáljuk teljesíteni. A közönség számára úgy gondolom élvezetesek a meccseink, de mi is nagyon élvezzük őket. Letámadunk, mindent próbálunk minél gyorsabban csinálni. Én meg pont ezt szeretem, így szeretek játszani. Az egész csapat részt vesz egy támadás felépítésében. De ez így volt Rossinál is, csak ott főleg három védővel. Az például Eric-nek (Eric Davis, panamai válogatott balhátvéd, akit a vébén is láthattunk játszani – a szerk.) feküdt a leginkább, aki védő létére sokkal hasznosabb a támadásoknál, mint védekezésben.

- Azzal biztos nem vagyok egyedül, ha azt mondom, a teljesítményed alapján borítékolható volt a válogatott behívó.
- Nagyon örültem neki, idén tavasszal debütálhattam először a padon az Egyesült Arab Emírségek, majd a kezdőben Thaiföld ellen. Hab a tortán, hogy az a Martin Škrtel volt a partnerem a védelem közepén, aki mindig is óriási példakép volt számomra, és egyedüli szlovák védőként tudott sok évet a Premier League-ben küzdeni. Igen, küzdeni, mert ő szó szerint végig küzdötte a pályafutását, azt meg mindenhol imádják, főleg Angliában.

- Kissé groteszk, de majdhogynem nagyobb a konkurencia a posztodon a szlovák válogatottban, mint anno a Newcastle-nél volt. Bár Škrtel már nem lesz fiatalabb.
- Valóban, Martin mellett ott van még Milan Škriniar, akit szintén nem kell bemutatni gondolom senkinek, az Interben játszik épp most, remekül. És ne feledkezzünk meg a még nálam is fiatalabb Vavroról (Denis Vavro 22 éves, jelenleg az FC Koppenhága alapembere – a szerk.). És persze a védelemhez tartozik Dúbravka is, aki most pont a Newcastle kapusa. Vele amúgy is tartjuk a kapcsolatot, sokat beszélünk a csapatról, hogy mennek a dolgok mostanában odaát.

- A végére hagytam még valamit, talán sejted is, mit. Nem kérhetem, hogy avass be minden részletbe, de hogy volt az a dolog a Vidivel?
- Előttem volt a szerződés. Ha aláírom, ma már ott játszom. Nem volt vele semmi gond, jó szerződés volt… nagyon jó. De őszintén, most mondd meg te: magyar liga? Egyáltalán nem úgy kell ezt érteni, mintha lenézően mondtam volna, a szlovák se a világ teteje, sőt, de mégis… nagyobb a verseny, kisebb a különbség az első három és a kiesőjelöltek közt. Szerintem. Persze, jó lett volna a Chelsea ellen játszani az Európa Ligában, ha egyáltalán esélyt kaptam volna, ugyebár. De aztán? Most azt érzem, hogy jó helyen vagyok itt Dunaszerdahelyen, mind a válogatott szempontjából, meg úgy általában minden szempontból.

- Ezzel nehéz vitatkozni. Él még az amerikai angliai álom?
- Azt kell, hogy mondjam, nem. Nagyon jó lett volna, tényleg egy álom volt már csak az is, amit ott tölthettem. Óriási kaland, tapasztalat, nagyszerű emberek. De attól még az élet megy tovább, még mindig azt csinálom, amit szeretek és abból is élek. Ha megkérdeznéd, mit tartok reálisnak, akkor azt mondanám, hogy kiegyeznék egy holland vagy belga élvonallal.

Szeptember 28-i beszélgetésünk óta a DAC még mindig a tabella második helyén áll, a második legtöbb gólt szerezve a bajnokságban, hat ponttal lemaradva a rivális Slovantól.

Šatka viszont november 4-én, Pozsonyban, az éjjeli órákban fizikai támadás áldozatául esett. Elmozdult az állkapcsa, megsérültek a fogai és az ajka is felszakadt. Az orvosi vizsgálatok szerint a fejpárbajok veszélyeztethetik az egészségét, ezért ebben az évben már biztosan nem léphet pályára. A védő egyébként közte volt annak a hét szlovák válogatott futballistának is, akik a Ján Kozák szövetségi kapitány lemondását megelőző éjszakán is elmaradtak. Mindezek azonban semmit nem vesznek el – legalábbis az én szememben – Šatka intelligenciájából, érettségéből, ami nem csak magánemberként, de a pályán is ugyanágy az ismérve. Inkább okolom magam, hogy pont a velem való találkozása után történt ez a két incidens. Focisták, óvakodjatok tőlem!