Kilenc határon túli fociakadémiát támogat a kormány

sport
2018 november 17., 10:58
comments 247

Három kész, hat még készül. Így állnak a határon túli fociakadémiák, amiket a magyar kormány támogat.

A dunaszerdahelyi pénteki átadásán Orbán Viktor arról beszélt, hogy az akadémia létrejötte az egész régió sikere. Szerinte a „sport a mi közös nyelvünk, összeköt bennünket és becsületes versengésre buzdít. Ezért Magyarország kormánya a sportakadémiák létrejöttét az egész Kárpát-medencében támogatja”. Azt is mondta, hogy személyesen is az a meggyőződése, hogy a sportban a legszebb módon egyesül a harci szellem, a közösségérzés és a tisztelet kultúrája. „Arról is meg vagyok győződve, hogy a sport az európai civilizáció egyik legfontosabb építőköve.”

Orbán fel is sorolta, hogyan állnak most. „A dunaszerdahelyi akadémia a topolyai és a csíkszeredai után a harmadik akadémiánk, ami a Kárpát-medencében, de Magyarországon kívül foglalkozik fiatalokkal. A sornak azonban ezzel nincs vége: jelenleg Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések történnek. A Felvidéken pedig Dunaszerdahely mellett Révkomáromban és Rimaszombaton is támogatjuk egy-egy labdarúgóakadémia létrejöttét”.

link Forrás

A dunaszerdahelyi akadémiára 1,1 milliárd forintot adott a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség is beszállt 2,1 milliárddal, és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is 300 millióval. A szlovák labdarúgó szövetség félmillió eurót adott.

A magyar kormány két év alatt összesen 20 milliárd forintot költött a határon túli focira. Jutott Mészáros Lőrinc eszéki csapatának az akadémiájára is kétmilliárd.  

A szomszédos országok közül egyedül Ausztria maradt ki. 

Orbán elmondta azt is, hogy nemcsak fociakadémiákban gondolkodik a kormány. Magyarországon átadták ősszel a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, ilyen van már a kézilabdában is, a birkózó most épül, tervbe van véve a kajak-kenu és az úszás. Erdélyben most épül egy kézilabdaakadémia, egy ökölvívóakadémia és egy jégkorongakadémia. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.