Meghalt Princz Gábor

62 évesen szombaton Bécsben tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója – értesítette az ATV-t Princz családja, ami nekrológot is közölt:

„Gábor 1956.03.09-én született Moszkvában. Gyermekkorát Budapesten, míg gimnáziumi éveit javarészt Moszkvában töltötte. Gazdasági tanulmányait a moszkvai Lomonoszov Egyetem politikai gazdaságtan tanári szakán kezdte és a budapesti Marx Károly Közgazdaságtani Egyetemen külgazdaságtani szakon folytatta és diplomáját is itt szerezte meg. Itt ismerkedett meg első, lengyel származású feleségével és elsőszülött lánya, Orsolya is az egyetemi éveik alatt született meg.
Az egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt. Gábor kiemelkedő üzleti és szervezői képességei hamar megmutatkoztak, 33 évesen a Postabank és Takarékpénztár alapítója és elnökvezérigazgatója lett. Ezzel egyidőben született második lánya, Viktória.

Szakmai tapasztalata, lelkesedése és energiája eredményeként néhány éven belül piacvezetővé tette a pénzintézetet. A Postabank elnök-vezérigazgatójaként 1998-ig tevékenykedett. Ez idő alatt kiemelkedő figyelmet fordított a magyar kultúra és sport támogatására. Második feleségét is ekkor ismerte meg, akitől két fiú gyermeke született, Gábor és Péter, akikkel sok éven keresztül Bécsben élt.

A Postabankot követően szerteágazó gazdasági tevékenységet folytatott Ausztriában és Magyarországon egyaránt. A pénzügyi tanácsadás mellett a kultúrának továbbra sem fordított hátat, fiatal kortárs művészeket támogatott és figyelemmel kísérte a hazai és nemzetközi művészeti élet újdonságait.

Igazi vezető volt, aki a legreménytelenebb körülmények között is képes volt motiválni. Kevesen tudják róla, hogy az újrakezdések embere volt, tele volt ötletekkel, mindig valami szakmai újdonságon törte a fejét. Mindezekben hű társra és támogató partnerre talált élettársa személyében, aki utolsó perceiben is mellette volt.

Utolsó útjára akaratának megfelelően szűk családi körben kísérjük és egyben arra kérjük bánatunkban osztozókat, hogy tartsák tiszteletben magunkban való gyászunkat.

Gyermekei: Orsolya, Viktória, Gábor, Péter”

Életének 62. évében 2018. november 17-én Bécsben elhunyt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója. A felvétel 2004. október 19-én Budapesten készült.Fotó: Nándorfi Máté/MTI/MTVA

2014-ben több mint 1,1 milliárdos hitelből épített volna konkurenciát a Magyar Postának a félig állami tulajdonban lévő, becsődölt Széchenyi Bank, a hitelezett cég mögött Princz Gábor, a valamikori Postabank valamikori vezérigazgatója állt.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.