A Népszava szerint betilthatják az állami kukaholdingot

A Népszava úgy tudja, hogy még mindig zajlik a vita a szamétszállítási pénzek visszatartásával vádolt NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. és a könyvvizsgálója, a a Moore Stephens K-E-S Audit Kft. között.

A lap szerint emiatt hamarosan betilthatják a kukaholdingot.

Azt írják, a cég és a könyvvizsgáló az NHKV kb. 40 milliárd forintnyi 2017-es elszámolásán kaphatott össze, ami a holding évi 120 milliárdos becsült bevételének a harmada. A cég még mindig nem adta le a tavalyi mérlegbeszámolóját, pedig május végén kellett volna. Ekkora késedelemnél akár be is vonhatják a cég adószámát, amivel a megszüntetésüket kockáztatják – írja a lap.

A 24.hu közben azt írja, hogy az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. szemétdíjbizniszébe nagyon bátran vagy nagyon jó információkkal vágott bele a nyírségi Nagykálló egyik kocsmaépületében székelő Pepp and Cars Kft.

A lap szerint a 4 fős Pepp and Cars, ami 2016-ban még csak 19 millió forintos bevétellel rendelkezett, és a tartozásai miatt 2017 elején a NAV végrehajtást indított ellene, jóval azelőtt, hogy konzorciumban kihirdették a győzelmét a tenderen, elkezdte kiépíteni a díjbeszedők országos alvállalkozói hálózatát.

A lap úgy tudja, a kis cég már 2017 közepén keresni kezdete, majd le is szerződtette azokat, akiket az ország különböző megyéiben koordinátorként alkalmazhatott. Az állami kukaholding tavaly júliusban tette közzé 7,6 milliárd forintos kerettel a közbeszerzési kiírást a be nem fizetett szemétdíjak behajtására és az ügyféllisták pontosítására.

A 24.hu-nak több volt alkalmazott is azt mondta: a Pepp and Cars pár hozzá szorosan kapcsolódó céggel együtt már a nyáron, szinte a kiírással egy időben elkezdte keresni a munkára alkalmazható embereket, és dokumentumok is bizonyítják, hogy októberben már szerződést is kötöttek alvállalkozókkal az NHKV közbeszerzésére hivatkozva, pedig a győztest csak 2018. január 4-én hirdették ki. További részletek a 24-en.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.