Debrecen a Modemet ajánlotta fel fedezetként a BMW-gyár építéséhez

POLITIKA
2018 november 21., 16:02

A debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ épületét ajánlotta fel a város fedezetként a BMW-gyár felépítéséhez szükséges, 44 milliárd forintos hitelhez - írja a hvg.hu. Az erről szóló javaslatot a polgármester, Papp László nyújtotta be, és a közgyűlés már meg is szavazta.

A debreceni kortárs művészeti központ 2006-ban nyílt meg, a város 3 milliárd forintot adott a háromszintes galériára, amely a legnagyobb hazai vidéki kiállítóhely lett.

Az önkormányzat most azt írta a lap kérdésére, hogy az uniós szabályok szerint az állami garanciavállalás csak akkor nem számít tiltott támogatásnak, ha a kormány a hitel 80 százalékát állja, a maradék 20 százalékot pedig önrészként az önkormányzat vállalja. Ezért esett a választás arra az épületre, amelyben a Kölcsey Központ és a Modem van.

photo_camera Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ  Forrás: Street View

A lap kíváncsi volt rá, mivel jár a fedezet vállalás, viheti-e a bank a debreceni múzeumot? Azt választ kapták, hogy „a jelzálog fogalma nem szorul magyarázatra, ez a hitelszerződés egyik biztosítéka, a másik az állami garanciavállalás”. Hozzátették, „a debreceni önkormányzat gazdálkodása stabil, bevételei folyamatos növekedést mutatnak, így hitelszerződéséből eredő kötelezettségeit képes teljesíteni”.

A hvg.hu szerint a jelzálogra a képviselők is „felvonták a szemöldöküket” az ülésen, a szavazás előtt ők is megkérdezték a polgármestert, hogy ha úgy adódik, a bank viheti-e a Modemet, mire azt a választ kapták, hogy „hát a fedezetvállalásnak ez a lényege”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.