Könyvbemutatója után lőtték agyon a bűnbánó gengsztert

Nedim Yasar, a bandavezérből lett író és rádiós műsorvezető.Fotó: Tobias Nicolai/Ritzau Scanpix/AFP

Könyve bemutatója után, a nyílt utcán lőtték agyon Koppenhágában Nedim Yasart, a bűnbánó maffiózót. Yasart hétfőn este fél nyolckor lőtte le egy sötét ruhába öltözött ismeretlen, aki a rendőrség tájékoztatása szerint "legalább két lövést" adott le a 31 éves, gengszterből lett íróra. Yasar a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.

Gyökerek című életrajza másnap, kedden került a boltokba.

Nedim Yasar kedden, halála másnapján boltokba került memoárja, a Gyökerek.Fotó: BAX LINDHARDT/AFP

A Törökországban született, négy éves kora óta Dániában élő Yasar a Los Guerreros nevű, drogkereskedelemmel is foglalkozó banda vezére volt. A bandából 2012-ben szállt ki, amikor megtudta, hogy apa lesz. Ekkor csatlakozott egy olyan állami programhoz, ami volt bűnözőknek segít helyet találni a normális életben.

Yasar idővel fiatalok mentorálásával kezdett foglalkozni, és rádiós műsorvezetőként is ismertté vált.

Halálát a dán igazságügyi miniszter, Soren Pape Pulsen "szomorúnak és végtelenül értelmetlennek" nevezte. "Egyszer találkoztam Nedimmel. Olyan embernek ismertem meg, aki tiszta szívéből új életet akart, és azt, hogy hatással lehessen másokra. Részvétem a barátainak és családjának" - írta. (Via BBC)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.