Ötmillió forintért kínál 95 tonna műanyaghulladékot az állami kukaholding

2018 november 21., szerda 9:08
78

Árverésen adna túl a szelektív hulladékon az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), írja a Napi.hu. Mint írják, az országszerte a helyi közszolgáltató cégek által gyűjtött szelektív hulladék az NHKV tulajdona, amely tavaly december óta árveréseken próbál túladni rajta.

Ezeken az árveréseken csak előre regisztrált hulladékhasznosítók és kereskedők vehetnek részt, de még ők se tolonganak. Pedig a mostani kiírás szerint 95 tonna préselt PET-palackot ötmillió, 200 tonna vegyes papírt 3,6 millió forintért lehet szerezni. A Napi szerint az eddigi árveréseken jellemzően nincs verseny, az ARW Magyarország például rendszerint egyedüli pályázóként szokta megszerezni a felkínált üveghulladékot.

A Napi.hu szerint érdekes kettősség a magyar hulladékgazdálkodásban, hogy míg az NHKV-nek havonta akár több tízmillió forint bevétele is lehet a hulladék értékesítéséből, a szemetet elszállító közszolgáltatók napi szintű anyagi gondokkal küzdenek, ezért 2018 végére már rendszeressé vált, hogy nem is szállítják el a szemetet.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt