A Facebook szerint Soros pénzügyi érdekből kritizálhatta a céget, ezért kérték a píárosaikat, hogy dolgozzanak rá

facebook
2018 november 22., 07:27
comments 54

Különös belső használatra szánt búcsúlevelet írt a Facebook távozó kommunikációs vezetője, Elliot Schrage, amit a Techcrunch szerzett meg. Schrage-ot Nick Clegg volt brit miniszterelnök-helyettes váltja a Facebooknál, és búcsúlevelében igyekszik magár venni a felelősséget a múlt héten kirobbant botrányért. Akkor a New York Times cikkéből többek között az derült ki, hogy a Facebook úgy próbálta lejáratni kritikusait, hogy antiszemitizmussal vádolta, illetve Soros György embereiként ábrázolta őket.

Schrage búcsúleveléből például kiderült, hogy kifejezetten a Facebook kérte az egyik külsős PR cégét, hogy dolgozzon Sorosra.

2018-ban Soros György davosi beszédében támadta meg a Facebookot, és a társadalomra ártalmasnak nevezett bennünket. Korábban nem hallottunk tőle ilyen kritikát, és meg akartunk győződni arról, hogy volt-e valami pénzügyi érdek mögötte

- olvasható a búcsúlevélben. Schrage a versenytársaikkal és kritikusaikkal kapcsolatos adatgyűjtésről azt mondta, hogy felelőtlen lenne a Facebook részéről, ha nem próbálnák megérteni az őket kritizáló szereplők hátterét, és lehetséges érdekellentéteiket. Ezek alapján úgy tűnik, mintha a Facebooknál továbbra is elképzelhetetlennek tartanák, hogy bizonyos személyek vagy szervezetek egyszerűen azért kritizálják őket, mert nem értenek egyet egyes döntéseikkel, vagy mert úgy érzik, hogy a cég működésnek vannak káros mellékhatásai is a világban.

A New York Times cikk megjelenése után egyébként a Facebook felmondta a szerződését a pr céggel, ami kifejezetten az ő kérésükre dolgozott Sorosra.

Schrage egyébként belső használatra írt búcsúlevelében amiatt is szomorkodik, hogy a belső céges viták, például a hogy Facebooknál sokaknak nem tetszik, hogy a vállalat antiszemitázza és sorosozza kritikusait, kikerültek a nyilvánosság elé, szerint ez komoly veszélyt jelent a Facebook kultúrájára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.